Ázsia Expressz – Sári: ciki lett volna egyből kiesni!

Az Ázsia Expressz legújabb párosának tagja, Kútvölgyi Sári sokkal könnyebbnek hitte a TV2 kaland realityjét, ám már az első nap komoly megpróbáltatás érte őket…

Sári és barátnője az Ázsia Expressz versenyének közepébe csöppentek bele, ám a csinos lány azt mondja, szemtől szembe mindenki nagyon barátságos volt velük. Senki sem szólt be nekik amiatt például, hogy ez egyáltalán nem igazságos, mit keres itt egy új páros, amelyik hozzájuk képest még semmit sem tett le az asztalra.

„Azt mondták, hogy hoztunk egy kis lendületet, frissességet és újdonságot a már megszokott mindennapokba. Az, hogy mi Bogival később érkeztünk, abból a szempontból hátrányt jelentett a számunkra, hogy a többiek már jól összeszoktak, megvolt a már jól bevált taktikájuk, és tudták, mit hogyan jó vagy kell csinálni. Bogival ugye pont egy hajszával kezdtünk. Mondtam is, hogy ha most kiesünk, az iszonyúan ciki lesz. Eljöttünk egy napra és már vége, mehetünk haza?” – nevetett fel Sári, majd hozzátette, Bogival annak nagyon örültek, hogy ők tiszta lappal kezdtek, s kimaradtak a korábbi drámákból, vitákból és feszültségekből…

Hirdetés

Sári azt hitte, hogy sokkal könnyebb lesz majd az Ázsia Expressz, hiszen az ember otthon, a kanapén ülve azt gondolja, ez simán menne neki élesben is. „Ha kívülről nézed, okosabbnak hiszed magadat, ám, amikor ott vagy és összeadódik a versenyszellem, az izgalom, a stressz, a fáradtság és az, hogy éhes vagy… Na, olyankor sokszor teljesen másképp viselkedsz, és teljesítesz. A forgatás mentálisan is terhesnek bizonyult, de fizikálisan nagyon durva volt! Képzeljétek el, amikor 50 kg-os zsákokat kellett cipelni a hajszánál, és én 47 kiló vagyok! Ez iszonyúan megterhelő feladat, de maga a hátizsák is nehéz. 20-25 kiló” – mesélte Sári, aki egy percig sem bánta meg, hogy bevállalta a TV2 műsorát. Élete egyik legnagyobb kalandjának tartja. „Sok új, jó embert ismertem meg általa és Bogival is közelebb kerültünk egymáshoz. Korábban soha nem töltöttünk el még 24 órát sem egy huzamban. Most meg?! Ugyan csiszolódnunk kellett egymáshoz, mivel mindketten erős személyiségek vagyunk, de megerősödött a barátságunk. Már ezért is megérte kimenni!”

Shopping Cart
Scroll to Top