Az X-Faktor elindulása előtt lehetőségünk volt arra, hogy kifaggassuk egy kicsit a műsor mentorai közül Tóth Andit, Gáspár Lacit és Valkusz Milánt.

Gáspár Laci elárulta nekünk, hogy úgy érzi, tavaly még nem volt meg a teljes összhang az X-Faktor mentorai között, ám mostanra már beért ez is, és nagyon jól együtt tudnak műküdni ők négyen. „Ugyanúgy, mint az előző évben, most is vannak köztünk viták, hiszen mindannyian erős személyiségek vagyunk, és nem mindenben értünk egyet, de ki merem mondani, hogy tiszta szívből szeretjük egymást.”
Tóth Andi is hasonlóképpen érez, mint ahogyan Laci. Az énekesnő azt mondja, a hátuk mögött van már egy évad megannyi veszekedéssel, szomorúsággal, nevetéssel és boldog pillanattal, így pontosan tudják, hogy mit várjanak el a másiktól. „Most már érzem, hogy Peti, Laci és Milán hogyan gondolkodnak, és azt is tudom, mikor lesz majd vita” – nevetett fel Andi, aki szerint ugyan tavaly olykor egy kicsit káoszba fulladt egy-egy helyzet, mostanra már ezeket a szituációkat is jobban kezelik. „Szerintem jót tett nekünk az idő. Eltelt egy év, és most újra itt vagyunk, aminek én nagyon örülök.”

Valkusz Milán szerint Majkának és Gáspár Lacinak ugye már megvolt a rutinja a zsűrizés terén, ám neki és Andinak idő kellett ahhoz, hogy felzárkózzanak hozzájuk. „Azt gondolom, hogy jobban teljesítünk, mint tavaly, és sokkal jobban működünk együtt így négyen is. Emellett jobbak a poénok és a viták. Én abban változtam, hogy tavaly nagyon engedékeny voltam, most viszont magasabbra tettem azt a bizonyos lécet. Ennek ellenére nem szabad olyan szigorúan hozzáállni ehhez az egészhez, mint ahogyan azt Andi teszi, persze megértem őt is, bár ha csak a nagy nívójú és bravúros énekesektől dobnánk el az agyunkat, nem lenne, aki később meglepetést szerezne nekünk.”




