
Sebastian idén egy különleges ajándékkal lepte meg a szerelmét.
A TV2-n látható A múlt börtönében főhősnője, Angelique Boyer július 4-én született, párja, Sebastian Rulli, aki Maurót játssza a történetben pedig két nappal később, július 6-án. Annyi csak a különbség, hogy a sármos, argentin származású színész azért jó pár évvel, egészen pontosan 13-mal idősebb a kedvesénél.
Sebastian a 49-et töltötte a be a hétvégén. Angelique két nappal előtte pedig a 36-ot. És idén ez a szülinap nagyon különlegesre sikeredett a szép színésznő életében, Sebastian ugyanis egy meglepetés utazással ajándékozta meg őt. Oly annyira sikerült mindent titokban tartania és leszerveznie, hogy Angelique-nek még a repülőtéren sem volt fogalma arról, hová is mennek.

Aztán persze, amikor már az útlevél ellenőrzésen is túljutottak, kiderült, hogy az úti céljuk Spanyolország, egészen pontosan Malaga. Mexikóból persze ez nem rövid repülőút, A múlt börtönében Renátája mégis repesett a boldogságtól, s utóbb elmondta, amikor a repülőtérre tartottak, titkon remélte, hogy Spanyolországban vakációznak majd, mert egyszerűen imádja az ibériai-ország déli részét, s Sebastian tudja is ezt. Így az aznap még csak 48 éves színésznek nem csak meglepnie sikerült a szerelmét, hanem kitalálta a szíve vágyát is.
