
A Kral Kaybedersétől (Ha a király veszít) nagyon sokat vár a csatorna.
Komoly reklámkampány előzte meg a török Star TV legújabb telenovelláját, a Kral Kaybedersét, amelynek legelső epizódja múlt kedd este volt látható. A sorozat az egyik leghíresebb török írónő, Gülseren Budayicioglu azonos című regényéből készül, s már magát a kötet is közel 400 ezer példányban adták el Törökországban.
Úgy tudjuk a széria előkészületeire sokkal több időt és pénzt fordítottak, mint az általában szokás. A főszereplőket is nagy körültekintéssel válogatták ki. Halit Ergenc-csel is sokáig egyeztettek. A gyártó cég ugyanis mindenképpen azt szerette volna, ha a Szulejmán, a Sebzett szív, és még sok más sorozat főhőse alakítja a címszereplőt ebben, a legújabb sorozatukban. Végül megegyeztek Halittal, aki még abba is belement, hogy a történet kedvéért kicsit változtassanak a külsején.

Mondanunk sem kell, mekkora várakozás előzte meg múlt héten a Kral Kaybederse premierjét. Csakhogy a másnapi nézettségi adatok elmaradtak a remélt számoktól. A sorozatra egészen pontosan 4.09 millió ember volt kíváncsi. Ez ugyan még bukásnak nem nevezhető, de egyértelműen gyengébb közönségarány annál, mint amit a gyártó cég és a Star TV reméltek.
Mivel egyszerűen nem hagyhatták, hogy a sorozat, amibe annyi időt, pénzt és energiát öltek elbukjon már az első hetekben, egy meglehetősen szokatlan lépésre szánták el magukat. A kedd este levetített nyitó epizódot elkezdték ismételni, Mégpedig annyiszor, ahányszor csak lehetett. Már szerdán jött belőle az első repeta. De csütörtökön, amikor amúgy sem megy más széria a Star TV-n, háromszor is megismételték egymás után. Mivel reklámokkal együtt a bevezető rész majdnem négy órán keresztül eltartott, ez annyit jelentett, hogy délután 4-től nagyjából péntek hajnali háromig megállás nélkül ment a sorozat.

De még pénteken is, miután befejeződött az este 8-tól közel éjfélig tartó Az Aranyifjú aktuális része, egyből elkezdték a Kral Kaybederse első epizódjának az újabb ismétlését.
A terv a következő volt: A sorozat első részét bő 4 millió ember látta a helyén, azaz kedd este. Ehhez gyűjtöttek még nézőket. Úgy gondolkodtak, hogy az egyes ismétlések még százezrekkel, sőt, akár milliókkal is növelhetik a bevezető epizód össznézettségét. Ha pedig a premiert és az ismétléseket együtt mondjuk 5-6 millióan tekintik meg, valószínűleg már ennyi ember fogja várni most kedden a második részt.
Persze csak akkor reménykedhettek ekkora, vagy közel ekkora nézőszánban, ha mindenkinek tetszik a Kral Kaybederse. De ebben amúgy joggal bízhattak, ugyanis a sorozat tényleg jó. Remek a színészi játék, már az első rész is fordulatos, s technikailag is odatette magát a gyártó cég.

És láss csodát, bejött a taktika. A Kral Kayberse csaknem 50%-kal növelni tudta a közönségarányát. A második rész elé 5.73 millió ember ült le. Ez már jó szám. De még nem kimagasló… Az, hogy mekkora sikerre számíthat a Star TV új szériája a következő hetekben dől majd el.
A múlt heti török sorozatok részletes nézettségét, az elemző cikkünkkel egyetemben, itt találják: https://telenovella.hu/7-heti-torok-nezettseg-szarnyal-a-nalunk-most-indulo-kegyetlen-szerelem/
