A Pokoli rokonok Olivérje lenyugodott, amióta apuka

Rosszcsont gyerkőc volt Adányi Alex, aki azt is elmesélte nekünk, hogy soha nem szerette a szabályokat, az általános iskolát is egy igazgatói intővel kezdte.

Kevesen gondolnák, hogy a Pokoli rokonok Olivérje kétgyermekes édesapa, hiszen általában jóval fiatalabbnak nézik, mint ahány éves. A Guba fiút alakító Adányi Alex azt mondja, egyáltalán nem zavarja ez, már megszokta, sőt, örül is ennek, hiszen így, színészként még simán eljátszhat egy huszonéves srácot is. „A harmincas korosztályt pedig lehet, hogy majd negyven felett osztják rám” – nevetett fel Alex, aki azt is elárulta, hogy milyen gyerek volt. „Nagyon rosszcsont… Az általános iskolában az első évet már egy igazgatóival fejeztem be. Anyukám és az osztályfőnökeim gyakran találkoztak, de szerencsére mindig jóban voltak.”

Hirdetés

A Pokoli rokonok sztárja azt is elárulta nekünk, hogy miért is kapta azt a beírást… „Volt egy előkert, ahová nem lett volna szabad bemenni, én viszont ezt nem tartottam be. Felmásztam egy fa tetejére, ami pont az igazgatói iroda előtt állt, és egyszer csak meglátott engem ott a diri. Én örömmel beintegettem neki, hogy csókolom. Természetesen nem tetszett neki” – mesélte Alex, aki durva dolgokat nem csinált, nem volt agresszív, verekedős, egyszerűen csak egyfajta küldetésként élte meg, hogy ha valamit nem szabad, ő azt mégis megtegye. „Soha nem szerettem a szabályokat követni, mindig kerestem a kiskapukat. Ám amióta apa vagyok, mindez megváltozott, és én is lenyugodtam” – magyarázta Alex, majd hozzátette, sokan mondják, hogy nem könnyű szülőnek lenni, de ő mindig ilyennek képzelte el az apaságot. „Bevallom, nagyon szeretem, hogy a kisfiammal közösen átélhetem ezt a tipikus apa-fia korszakot, a lányom pedig, aki ugyan még nagyon kicsi, már most beveti azt a csajos bájt, ami benne van. Nagyon tud manipulálni.”

Shopping Cart
Scroll to Top