A mexikói Kísértésben élőben nézte végig egy férfi, ahogy a párja megcsalja!

Jose Carlos teljesen elveszíti a kontrollt

Őrjöngeni kezdett, s ott élő adásban elindult, hogy elégtételt vegyen.

A formátum Temptation Island néven látható világszerte, így Mexikóban is. Nálunk hosszú kihagyás után éppen tavaly tért vissza a képernyőkre A Kísértés címmel a TV2-re. És bizony a Kasza Tibi vezette show-ban is kijutott a kellemetlen és megalázó helyzetekből, szituációkból jó néhány résztvevőnek.

Hirdetés

Ez persze nem is csoda, hiszen valahol erről szól ez a formátum. Négy-öt pár kiutazik egy egzotikus paradicsomba, ahol aztán hetekre szétválasztják őket. A párosok lány tagjait egy olyan villában helyezik el, ahol csupa jóképű fiú próbálja meg elcsábítani őket. És ez ugyanígy igaz fordítva a férfiakra is.

Különösen kegyetlen része a műsornak, amikor a hűtlenséget bizonyítandó kisfilmeket le is vetítik a megcsalt lányoknak/fiúknak. A Temptation Island mexikói verziójában Jose Carlos Montoya élőben nézte éppen, ahogyan a párja Anita egy másik pasival készül szerelmeskedni. Ahogyan az az alábbi videóban is látszik, egy ponton egyszerűen már nem bírja nézni a látottakat, s rohanva indul el a lányok villája felé, hogy ott vegyen elégtételt az őt ért megaláztatásért. Miközben szalad, a képernyőkön az is látszik, hogy Anita és a csábítója szerelme éppen beteljesül.

Anitán éppen elhelyezkedik a gaz csábító

A jelent bejárta az egész világot, állítólag ilyen-olyan platformokon már több százmillióan tekintették meg. Sokan vannak azonban, akik azt mondják, nem a valóságot látjuk. Színjáték ez az egész, a producerek eleve megbeszélték ezt a jelenetet José Carlosszal és Anitával, hogy így szerezzenek plusz nézettséget a műsornak.

Hogy mi az igazság, talán sosem fog kiderülni. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy az őrület rohanó férfit végig képes volt valaki (vagy valakik) kamerával követni, ráadásul a sötétben. Ez elvileg nem nagyon lehetséges úgy, hogy egy spontán, előre ki nem számítható reakcióról volt szó. Az alábbi videón meg lehet nézi az eseményeket, s ki-ki eldöntheti a valóságot vagy egy előre megkomponált jelenetsort lát:

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top