A Nagy Ő győztese már évek óta szerelmes Jákob Zoliba

Tíz évvel ezelőtt történt, hogy Zoli elrabolta az akkor még házasságban élő Betti szívét. Így – ahogy A Nagy Ő győztese fogalmaz – egyfajta plátói szerelmet táplált az üzletember iránt.

Míg apukája kicsit kétkedve fogadta, hogy lánya jelentkezett A Nagy Ő-be, Betti édesanyja nagyon örült a dolognak, mert mindig arról álmodozott, hogy egyszer a tévében láthatja majd viszont szeretett gyermekét. Betti is boldog volt, hogy bekerült a TV2 műsorába, mert Zoli hosszú évek óta izgatta a fantáziáját.

Betti anno egy körmös rendezvényen személyesen is találkozott már Jákob Zolival, igaz, ennek immár tíz esztendeje. Ugyan nem került hozzá közelebb és beszélni sem beszélgettek, kifejezetten szimpatikusnak találta a férfit. „Egyfajta plátói szerelem lett ebből az egészből, hiszen akkoriban még házasságban éltem. Nem is akartam Zolitól semmit, de elgondolkodtam azon, hogy milyen volna vele dolgozni, ha ő lenne a főnököm– emlékezett vissza mosolyogva A Nagy Ő győztese – Ha valaki akkoriban azt mondja, hogy egyszer a távoli jövőben Zoli kegyeiért fogok harcolni, lehet, hogy elküldöm melegebb éghajlatra! Tudni kell rólam, hogy iszonyúan régimódi vagyok, szeretem a monoton dolgokat, nem vagyok oda a változásért. Vallom, hogy a férfi dolga az udvarlás, egészen addig, amíg el nem nyeri a hölgy szívét.” A csinos anyuka azt is elmesélte nekünk, hogy tizenkét év után végül szakítottak gyermeke édesapjával. Bár igyekezett megjavítani a kapcsolatukat, sajnos nem sikerült, így szépen csendesen elváltak. „A mai napig jó a viszonyunk, aminek nagyon örülök”– jegyezte meg Betti, aki szeretett volna valami újat kipróbálni, a komfortzónájából kimozdulni. Kapva kapott az alkalmon, amikor kiderült, hogy újra indul a TV2 népszerű műsora. „Amikor elmondtam a szüleimnek, hogy jelentkeztem A Nagy Ő-be, anyukám teljesen lázba jött és támogatott, apu egy kicsit szkeptikus volt, mert szerinte nem az én feladatom az, hogy meghódítsam a pasit. Anya egész életében arról álmodozott, hogy egyszer a tévében lásson engem. Boldog vagyok, hogy sikerült teljesítenem a vágyát. Egyébként mindketten nagyon büszkék rám.”

Imádott kislányával

„Arra vágyom, hogy teljes legyen az összhang”

Betti kislánya nyolc esztendős. A Nagy Ő szereplőjének nagyon fontos, hogy az a férfi, akivel összejön, jól kijöjjön a csemetéjével. „Voltak, akik elhúzták előttünk a mézesmadzagot, megteremtették a megfelelő hangulatot, ám pár hónap után kimutatták a foguk fehérjét, jött a féltékenykedés, a tiszteletlen viselkedés, amit a gyermekem is megérzett. Már nem ugrott a nyakukba, nem úgy beszélgetett velük. Nem is maradtam együtt egyik férfival sem. Szépen elköszöntem”– mondta Betti, majd hozzátette,tudja, hogy neki is boldognak kell lennie, de csak akkor marad együtt valakivel, ha tényleg teljes az összhang.„Ez kell. Erre vágyom.”

Az pedig még továbbra is kérdés, vajon, a Nagy Ő, azaz Jákob Zoli lesz-e Betti számára az igazi. Mert, mint kiderült a műsor forgatása óta – azért, hogy ne bukjanak le – alig találkoztak. Most folytatják tovább az ismerkedést…

Shopping Cart
Scroll to Top