
Az előző héten mér arról írtunk, hogy ebben a tévés szezonban még nem volt ennyi sorozat a képernyőkön. Nos, ez máris változott. Leginkább azért, mert a ramadán végi ünnepnapok miatt most vasárnap nem vetítettek új részeket a sorozatokból, s már szombaton is csak egy (a Gönül Dagi) került adásba. De nem csak a számukat tekintve csökkentek a sorozatok. A nézettségi mutatók is estek. (Nagyon kevés kivételtől eltekintve.) Ebben a török belpolitikai eseményeknek van kulcsszerepük. Törökországban óriási tüntetéshullám vette kezdetét bő másfél hete, amikor letartóztatták az ellenzék vezéralakját, Ekrem Imamoglut. Ez pedig a tévésorozatok nézettségére is komoly hatást gyakorol. Egyrészt esténként milliók vannak az utcákon, akik „hiányoznak” a tévékészülékek elől, Másrészt a korábbiakhoz képest eleve többen nézik a híreket, s ez gyengíti s sorozatok közönségarányát. Harmadrészt, a még szabad lábon lévő ellenzéki vezetők bojkottra szólítottak fel, s ebbe az is beletartozik, hogy az emberek ne nézzék az állami csatornákat.
Ez utóbbi pedig látszik a TRT1 sorozatai által produkált számokon. A cikkünkben már említett Gönül Dagi például rengeteg nézőt vesztett, úgy, hogy szombaton nem is volt konkurenciája.
Szó szerint pár sorozat mondhatja csak el magáról, hogy múlt héten növelni tudta a nézőszámát. Ilyen például a Yali Capkini (Az Aranyifjú), melynek most pénteken az utolsó előtti részét vetítette le a Star TV. Persze ez a növekedés nem repített az élmezőnybe a Törökországban már jó ideje gyengélkedő szériát, csak arra volt elég, hogy a sereghajtók sorából elkerüljön.
Alább a részletes nézettségi lista:

- Uzak Sehir (Kanal D) – 15.70 millió néző
- Kizilcik Serbeti (Show TV) – 7.94 millió néző
- Sahipsizler (Star TV) – 7.05 millió néző
- Gönül Dagi (TRT1) – 5.83 millió néző
- Hudutsuz Sevda (NOW) – 5.63 millió néző
- Kral Kaybederse (Star TV) – 5.18 millió néző
- Kurulus Osman (ATV) – 5.00 millió néző
- Bir Gece Masali (ATV) – 4.30 millió néző
- Arka Sokaklar (Kanal D) – 4.29 millió néző
- Mehmed: Fetihler Sultani (TRT1) – 4.25 millió néző
- Bahar (Show TV) – 4.07 millió néző
- Inci Taneleri (Kanal D) – 3.88 millió néző
- Leyla (NOW) – 3.62 millió néző
- Esref Rüya (Kanal D) – 3.60 millió néző
- Siyah Kalp (Show TV) – 3.28 millió néző
- Yali Capkini (Star TV) – 3.22 millió néző
- Küdüs Fatihi Selahaddin (TRT1) – 3.12 millió néző
- Kizil Goncalar (NOW) – 3.09 millió néző
- Zembili (ATV) – 2.79 millió néző
- Baska Bir Gün (ATV) – 2.78 millió néző
Az 12. heti török nézettségről itt találják az elemző írásunkat: https://telenovella.hu/12-heti-torok-nezettseg-ennyi-sorozat-meg-nem-volt-iden-a-tevekben/