12. heti török nézettség: Ennyi sorozat még nem volt idén a tévékben!

Az előző héten szám szerint 29 különböző heti sorozatot vetítettek le a török csatornák, ami ebben az évben csúcsnak számít. Ám ez a szám nem sokáig marad így, mert az egyik leggyengébben futó történet, az Annem Ankara már el is köszönt most vasárnap a nézőitől, s ugyanígy tesz rövidesen a Kanal D amúgy nagyon új (de gyenge) sorozata a Piyasa is. Arról, hogy rajtuk kívül mely egyéb török szériákat fenyegeti az a veszély, hogy rövid időn belül elkaszálják őket, itt írtunk egy külön cikket: https://telenovella.hu/ezek-a-torok-sorozatok-vannak-nagy-veszelyben/ Van egy új belépőnk is, a Kanal D Esref Rüya című szériája, ami nem indult valami acélosan. A Cagatay Ulusoy és Demet Özdemir nevével fémjelzett történetnek muszáj lesz javulnia az elkövetkezendő hetekben, ha tartósan képernyőn szeretne maradni.

Az összesített heti lista élmezőnyében talán csak annyi a változás, hogy az új Testvéreknek is nevezett Sahipsizler több, mint 8 és fél millió nézővel immáron a második. De innen már biztosan nem tud feljebb lépni a Star TV sorozata, mert az első helyről kirobbanthatatlan az Uzak Sehir, ami a maga 16.15 milliós nézettségével megint csúcsot döntött. Erről itt van egy külön anyagunk: https://telenovella.hu/itt-egy-torok-sorozat-ami-kinyirja-a-tobbit/

Hirdetés

Amit még érdemes kiemelni: az a Bir Gece Masali, ami a tévés szezon kezdetén, idén szeptemberben még vezette az összesített nézettségi listát kiesett a TOP 10-ből, s egyben a lélektaninak tartott 5 milliós nézőszám alá esett a nézettsége. 5 millió felett mondhatjuk egy sorozatról, hogy jól teljesít, azaz ezen kategórián most kívül van az ATV szériája. Kérdés, ez most csak egy kisebb botlás vagy az emberek kezdenek ráunni Su Burcu Yazgi Coskun és Burak Deniz közös sorozatára.

Alább a részletes nézettségi lista:

  1. Uzak Sehir (Kanal D) – 16.15 millió néző
  2. Sahipsizler (Star TV) – 8.63 millió néző  
  3. Kizilcik Serbeti (Show TV) – 8.54 millió néző    
  4. Teskilat (TRT1) – 7.61 millió néző  
  5. Gönül Dagi (TRT1) – 6.64 millió néző  
  6. Kurulus Osman (ATV) – 6.58 millió néző
  7. Hudutsuz Sevda (NOW) – 5.64 millió néző
  8. Bahar (Show TV) – 5.35 millió néző   
  9. Kral Kaybederse (Star TV) – 5.30 millió néző
  10. Arka Sokaklar (Kanal D) – 5.14 millió néző
  11. Bir Gece Masali (ATV) – 4.89 millió néző   
  12. Mehmed: Fetihler Sultani (TRT1) – 4.55 millió néző
  13. Inci Taneleri (Kanal D) – 4.27 millió néző        
  14. Can Borcu (ATV) – 4.17 millió néző
  15. Siyah Kalp (Show TV) – 3.82 millió néző
  16. Leyla (NOW) – 3.81 millió néző
  17. Esref Rüya (Kanal D) – 3.71 millió néző   
  18. Kizil Goncalar (NOW) – 3.63 millió néző  
  19. Zembili (ATV) – 3.18 millió néző  
  20. Küdüs Fatihi Selahaddin (TRT1) – 3.17 millió néző  
  21. Sandik Kokusu (NOW) – 3.08 millió néző  
  22. Sakir Pasa Ailesi (NOW) – 2.99 millió néző
  23. Yali Capkini (Star TV) – 2.88 millió néző  
  24. Piyasa (Kanal D) – 2.79 millió néző   
  25. Bir Zamanlar Istanbul (TRT1) – 2.77 millió néző
  26. Deha (Show TV) – 2.64 millió néző   
  27. Baska Bir Gün (ATV) – 2.43 millió néző  
  28. Kardelenler (ATV) – 2.36 millió néző
  29. Annem Ankara (Kanal D) – 1.52 millió néző     

Az 11. heti török nézettségről itt találják az elemző írásunkat: https://telenovella.hu/11-heti-torok-nezettseg-egyre-erosebb-az-uj-testverek/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top