Végleg véget ér a Titkok hálójában

Tavaly is úgy nézett ki, hogy a második évadot már nem követi folytatás. De most hivatalosan is bejelentették: Törökországban május 26-án vetítik le az ott Yargi néven futó sorozat legutolsó részét.

Talán többen emlékeznek rá, a nálunk is népszerű Titkok hálójában második évada úgy ér véget, hogy az egyik főszereplő, a Kaan Urgancioglu által alakított Ilgaz életét veszti. Így tavaly a török nézők biztosak voltak benne, nem készül új szezon a szériából, vagy ha mégis, abban Ilgazt és Kaant már nem láthatják…

Aztán a gyártó cég megoldotta a nehéz kérdést. Kiderült, hogy a halottnak hitt Ilgaz mégis életben van, s tavaly ősszel Törökországban elstartolt a széria harmadik etapja, amit nemrégiben nálunk is vetíteni kezdett az Izaura TV. Most nemrég azonban török adó, a Kanal D bejelentette, a harmadik évad végével végleg befejeződik a történet. Az utolsó epizód pedig május 26-án kerül képernyőre náluk.

Az elmúlt években a sorozat számos díjat bezsebelt

Nem mindennapi módon búcsúzik azonban a sorozat. Ezt a legutolsó epizódot ugyanis Isztambul egyik hatalmas kongresszusi központjában lehet majd megtekinteni, mégpedig az alkotókkal, s a szereplők nagy részével együtt. A több ezer főt befogadni képes létesítménybe már árulják a jegyeket. Azonban a tévét nem a haszonszerzés vezérli. Ugyanis az est teljes bevételét egy oktatási alapítványnak ajánlották fel, amelyt amúgy virtuális jegyek megvásárlásával is lehet támogatni. Azaz, ha valaki nem tud vagy nem akar elmenni a helyszínre, s az utolsó részt ugyanúgy a tévében fogja megtekinteni, mint eddig, az adományával az is hozzá tud járulni ehhez a nemes kezdeményezéshez.

Nálunk, az Izaurán természetesen még hónapokig láthatóak lesznek a sorozat harmadik évadának epizódjai.

Arról, hogy a sorozta férfi főszereplője, Kaan Urgancioglu ma ünnepli a 43. születésnapját, itt olvashatnak: https://telenovella.hu/ma-43-eves-kaan-urgancioglu/

Scroll to Top