Új török sorozat érkezik az Izaura TV-re: A Mahkum

Információink szerint a TV2 csoport megvásárolta a Mahkum vetítési jogait, s hamarosan műsorra is tűzik a szériát.

A Mahkumot (Fogoly) 2021 és 2002-ben vetítette Törökországban a FOX tv, összesen 31 rész készült belőle, ami hozzávetőlegesen 90 magyar epizódnak felel meg. A gyártó cég, az MF Yapim egy koreai történetet adaptált, ennek alapján készült el a drámai és akcióelemeket egyaránt tartalmazó széria.

A felütés igen erős: A sikeres ügyész, Firat, akit a felesége és a lánya meggyilkolásának vádjával letartóztatnak az égvilágon semmire sem emlékszik a bűntett elkövetésének idejéből. Persze azt tudja, hogy semmilyen körülmények között nem követte el ezt a szörnyűséget. Ám ahhoz, hogy bebizonyítsa az igazát, meg kell szöknie a börtönből…

A főszereplőt, azaz Firatot az az Onur Tuna kelti életre, akit mostanában több telenovellába is láthattunk. Ilyen például a nemrégiben befejeződött Tiltott gyümölcs, amiben Alihan karakterének adott életet. De 38 éves színész A csodatoktorban is szerepelt, ott Fermant játszotta.

A Mahkumban meghatározó karaktert formál meg Melike Ipek Yalova. Őt leginkább a Remények földjéből ismerhetjük (Müjgan), de korábban szerepelt például a Szulejmánban is.

A Mahkum magyar címéről még nincs információnk, mint ahogy azt sem tudjuk százszázalékos biztonsággal megmondani, pontosan mikor, s a TV2 csoport mely csatornáján mutatják be. De a legvalószínűbb – mondjuk úgy, majdnem biztos -, hogy az Izaura tévén most dupla epizódokkal futó Bosszú tűsarkon egyik része helyére érkezik, legkorábban február végén, de lehet, hogy csak március elején. Onnantól kezdve pedig a Bosszú tűsarkon is egy órás részekkel lesz látható, s a Mahkum is.

Scroll to Top