Úgy fejeződik be ma a TV2-n A búcsúlevél, hogy igazából be sem fejeződik

Írtunk már róla korábban, hogy a sorozat három főszereplője egyfajta tiltakozásképpen nem szerepelt az utolsó epizódokban.

Név szerint az Alanurt alakító Nurgül Yesilcayról, a Ziyát játszó Selim Bayraktarról és a Sehert életre keltő Bennu Yildirimlarról van szó. Ők úgy döntöttek, hogyha a gyártó cég és a tévécsatorna egyik pillanatról a másikra úgy döntött, hogy nem folytatják A búcsúlevelet, akkor ők nem vesznek részt az utolsó két török epizód (ez hat magyar részt jelent) munkálataiban. Emiatt nagyon furcsa finálét kapott a sorozat.

A fiatalok cselekményszálát még úgy, ahogy lezárják. Persze ezeket is összecsapva. Hiszen egyszer csak megszületik Asli és Mehmet gyereke, akinek aztán egy villámgyors időugrás után már a hetedik születésnapját ünnepli a család. Láthatjuk, hogy Beste és Mahmut is jó vannak, s nevelik az örökbefogadott lányukat. Fatos is megtalált a boldogságot Pala mellett…

Hirdetés

Azokról a főhősökről, akiknek a története igazából meghatározta A búcsúlevél történéseit azonban nem esik szó. Nem tudjuk, sikerült-e Aanur műtétje. Csak feltételezzük, hogy nem, mert különben csak ott lenne ő is szeretteivel az utolsó képkockákon, vagy legalább felhívnák telefonon. Azt sem tudjuk, Ziya hová tűnt. Róla sem esik szó.  Sőt azt sem derül ki, hogyan alakult Seher sorsa. Mert legyünk őszinték, neki rég ki kellett volna kerülnie a börtönből. Jogos védelmi helyzetben ütötte le a gyilkossággal fenyegetőző Barist, aki csak a szerencsétlen esésének köszönheti, hogy meghalt. Nincs bíróság a világon, aki Sehert bűnösnek találná.

Szóval A búcsúlevél egy olyan finálét kapott, amelyben a három idősebb főszereplőről lényegében „megfeledkeztek”. Ha valaki nagyon akarja, van egy olyan olvasata az utolsó képkockáknak, hogy a fiatalok Alanurnak és Ziyának készítenek egy közös szelfit… De persze ez egy kissé erőltetett gondolatmenet. Ám mivel nincs kimondva, hogy Alanur meghalt, akár abban is lehet hinni, hogy ő és Ziya távol a többiektől (a családjuktól, a szeretteiktől) kettesben élnek valahol…

Itt arról olvashatják a cikkünket, hogy igazából senki nem akart ilyen finálét a sorozatnak: https://telenovella.hu/senki-sem-akart-ilyen-befejezest-a-bucsulevelnek/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top