Tűzvész és haláleset az egyik új török sorozat forgatásán

A török NOW csatornán látható Sakir Pas Ailesi (Sakir pasa családja) forgatási helyszínén nem először ütött ki tűz. Most azonban sajnos meg is halt valaki.

Bár a történtek még egyelőre homályosak, s az sem teljesen bizonyos, hogy az egyik díszletmunkás, név szerint Serkan Sükyan a keletkezett tűz miatt vesztette életét. A lángok pár napja csaptak fel a sorozat fő díszleteként használt hatalmas kastély egyik helyiségében. Noha ez alkalommal a tüzet viszonylag hamar sikerült megfékezni, utóbb kiderült, egy embert kórházba kellett szállítani, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.

Nem véletlenül írjuk, hogy „ez alkalommal”, ugyanis a kastély egyszer már kigyulladt. Mi is beszámoltunk róla, hogy december legutolsó napjaiban lényegében az egész épület lángok martalékává vált. Akkor az éjszaka közepén gyulladt meg az egyik díszletelem (máig tisztázatlan körülmények között), s mivel nem őrizték a kastélyt, csak órákkal később vették észre mekkora a baj. A forgatási helyszínben óriási károk keletkeztek, hetekre leállt a sorozat forgatása. Ám szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy mivel nem tartózkodott a helyszínen senki, így emberéletben sem esett kár. Minderről részletesebben itt írtunk: https://telenovella.hu/tuz-utott-ki-az-uj-torok-sorozat-forgatasan/

Hirdetés

Sakir Pasa a sorozatbeli családjával
A pár hónappal ezelőtti tűzvész hatalmas pusztítást okozott, de akkor nem halt meg senki

Most, pár nappal ezelőtt reggel gyulladt ki az egyik helyiség, éppen, amikor az aznapi forgatások előkészületei zajlottak. Így a lángokat hamar észlelték, s sikerült is megfékezni őket. Ám nem sokkal később több újságíró is megírta, hogy egy díszletmunkás a tűz következtében az életét vesztette. A NOW csak ezt követően adott ki egy közleményt, amiben lényegében elismerik az előzőeket, de egyben egy picit árnyalják is a képet. Azt írják, a tűz egy olyan helyiségben keletkezett, amit nem használnak forgatásokra, s külön kiemelik, hogy hamar sikerül eloltani a lángokat. Nem mulasztották el azt is hangsúlyozni, hogy ebben komoly szerepet játszott az, hogy a hónapokkal ezelőtti pusztító tűzeset után minden egyes munkatársuk szakszerű tűzvédelmi oktatásban részesült.

A sorozatban két, nálunk is ismert színésznő is játszik, Meryem Uzerli és Vahide Percin

Ugyanakkor arról is írnak, hogy az említett munkatársuk, Serkan Sükyan a kórházba szállítása után elhunyt, noha a mentők villámgyorsan kiérkeztek érte. A halál oka szívroham volt. S bár ezt nem részletezik, Serkan valószínűleg egyike lehetett azoknak, akik felfedezték a tüzet, belélegezték a füstöt, s nagy valószínűséggel a sokkhatás miatt állt meg a szíve.

A Sakir Pasa Ailesi ma, azaz vasárnap este folytatódna, ám a történtek miatt a NOW nem vetíti le az aktuális epizódot.

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top