A Farm VIP második helyezettjének tízéves álma vált valóra, amikor egy komoly hasplasztikai operáción esett át. Horváth Gréta elárulta, annyira várta anno a műtétet, hogy teljesen elérzékenyült a nagy napon…

Gréta azt mondja, többek között azért is tartja fontosnak, hogy beszéljen minderről, mert az ember nemcsak amiatt fordulhat plasztikai sebészhez, mert lusta, vagy mert esztétikailag nem eléegedett magával. „Van, hogy ezzel tudjuk elkerülni, hogy a későbbiek során komoly egészségügyi probléma adódjon” – jegyezte meg a Farm VIP egykori versenyzője, aki nem tagadja, teljesen rákattant a témára, mindent elolvasott a hasplasztikával kapcsolatban, amit csak lehetett, és minden egyes nap azon morfondírozott, milyen jó lenne, ha végre túl lenne az egészen, és ezzel megváltozhatna az élete. „Szétnyílt a hasizmom, illetve, miután két év alatt harminc kilót lefogytam, rengeteg volt a felesleges bőr a hasamon. A köldökömet is át kellett helyezni, szóval több dolog miatt is fordultam Dr. Bor Mihályhoz. Annyira boldog vagyok, hogy sikerült egy olyan orvost találnom, akiben 100%-osan megbízhatok, aki, ha most azt mondaná, hogy megműt itthon az asztalon, örömmel mondanék neki igent. Csodásan bánik a szikével! A beavatkozást követően készítettek néhány fotót a pocakomról, és már akkor fantasztikus volt az eredmény. Alig hittem el, hogy ez az én hasam” – mesélte lelkesen Gréta, aki egyáltalán nem tartott az operációtól, sőt! Azt mondta magának, hogy ez egy jó buli lesz… „Ám, amikor felfeküdtem az asztalra, és realizálódott bennem, hogy tíz éve várok már erre a pillanatra, elsírtam magamat. Emlékszem, felnéztem, ott volt körülöttem a doktor úr és a csapata, akik megvalósították a vágyamat. Mosolyogva megjegyeztem, hogy: »Egy pillanat, mindjárt összeszedem magam, és kezdhetitek«” – nevetett fel Gréta, aki nem tagadja, nehezen telt az első pár nap a beavatkozást követően, ám komoly fájdalommal nem kellett megküzdenie. Az eredménnyel pedig a mai napig teljesen elégedett.

Sosem csalna azért, hogy nyerjen
A Farm VIP egykori szereplője ugyan nem nyerte meg a versenyt, és „csupán” a második lett Leo mögött, ám mindvégig küzdött, és bebizonyította, hogy igenis lehet egyszerre keményen dolgozni, és a mindennapokat, az adott pillanatokat élvezni.Gréta azt mondja, bármilyen megmérettetésben is vett részt eddig, az ő lelkiismerete tiszta maradt. „Sosem csalnék csak azért, hogy győzzek. Nem olyan ember vagyok, aki felfelé mászik, és lefelé tapos. Bár lassabban érem el azt, amit szeretnék, bele tudok nézni a tükörbe, és nagyon jól alszom éjszakánként.”
