
A hír hallatán a rajongók meglepődtek, de persze nagyon örülnek.
A dolog „szépséghibája” annyi, hogy a két sztár nem egy közös sorozatot vagy filmet forgat, hanem egy reklámfilmet a török turisztikai hivatal felkérésére. Ezzel együtt magát a reklámot – a tervek szerint – közel annyian fogják majd látni, mint egy nemzetközi szinten is sikeres szériát. A sajtóba kiszivárgott információk szerint ugyanis a kisfilmet szinte minden létező platformara felteszik majd. Ami azt jeleneti, hogy a hagyományos tévéreklámok mellett az interneten, s közösség médiában is sugározni fogják. Az elsődleges célt pedig a külföldi megjelenések jelentik, hiszen a Go Türkiye legfontosabb feladata, hogy külföldön népszerűsítse az országot.
Nyilván nem véletlen, hogy ekkora sztárokat kértek fel, s fizettek meg. Afra népszerűsége Az Aranyifjúnak köszönhetően nemzetközi szinten is az egekbe szökött, Engin pedig olyan, a világ számos pontján kedvelt sorozatokban játszott korábban, mint például a Fatmagül, a Piszkos pénz, tiszta szerelem és A nagykövet lánya. Ráadásul, mint kiderül két reklámfilm készül. Ezek közül az egyiknek lesznek Afra és Engin a főszereplői. A másik páros, akivel forgatnak a szintén nemzetközi sztárnak számító Meryem Uzerli – Kaan Urgancioglu kettős. A kisfilmeket két helyszínen, Isztambulban és Antalyában rögzítik május elején, s ha minden igaz, a reklámok még ebben a hónapban láthatóak is lesznek. Szinte bizonyos, hogy mi is több tévéadón, s az interneten is találkozhatunk majd velük.
Törökországban egyesek úgy vélik, azért van szükség arra, hogy gyorsan leforgassanak néhány reklámfilmet nemzetközileg is ismert sztárokkal, mert a feszült belpolitikai helyzet, a tüntetések és a bojkottok miatt kevesebb turista érkezik az országba. És ha ez nyáron is így lenne, az komoly bevételkiesést jelentene az amúgy is komoly gazdasági problémákkal küzdő országnak.
Arról, hogy Az Aranyifjú forgatásának befejezése után miként változtatta meg Afra Saracoglu a kinézetét, itt találnak egy cikket: https://telenovella.hu/alig-lehet-raismerni-az-aranyifju-seyranjara-afra-saracoglura/

Pingback: Törökország kedvéért összeállt Engin Akyürek és Afra Saracoglu - Engin Akyürek Hungarian Fan Club