Nicola Coughlan egyáltalán nem érzi dicséretnek, ha valaki „bátornak” nevezi őt azzal kapcsolatban, hogy bevállalt néhány merészebb intim jelenetet.

„Ne nevezz bátornak! Szuper cickóim vannak. Nincs ebben semmi bátorság, sőt, igazából menőzök velük” – jelentette ki A Bridgerton család Penelopéját alakító színésznő egy interjúban, majd hozzátette: „A brit nők átlagmérete alatt vagyok pár számmal, de mégis »plus-size főhősként« emlegetnek. Unalmas és lekicsinylő, hogy az összes párbeszéd velem kapcsolatban csak a testemre korlátozódik.”
Coughlan ugyanakkor azt is megosztotta az olvasókkal, hogy mivel „kidolgozta a belét” a sorozatban, ezért nem örül neki, ha a kritikák és a kommentek nem az alakításáról, hanem az alkatáról szólnak: „Alig láttam a családomat és a barátaimat, de az emberek mindig azzal jönnek, hogy »a tested…« Ezt nem tekintem bóknak. Mi van, ha hirtelen egy balerinát fogok eljátszani, és rengeteget fogyok? Akkor már nem fogtok kedvelni? Ez az egész párbeszéd eléggé sértő számomra” – fakadt ki.
A 37 éves színésznő egyébként már több mint két évvel ezelőtt jelezte, mennyire nem szereti, ha a testére kap megjegyzéseket: arra kérte az Instagramon a rajongóit, hogy ne kommenteljenek a képeihez ezzel a témával kapcsolatban.

Az új szerelmével sétálgatott
Eddig csak pletykálták, hogy Nicolának van barátja, méghozzá a nála 13 évvel fiatalabb, tehát 24 éves színész, Jake Dunn (Elégtétel, Lázadó Nell), nemrég azonban bizonyosságot nyert ez a híresztelés, mivel kézen fogva és egymást átölelve sétáltak London utcáin. A People magazin beszámolója szerint Coughlan és Dunn egy meghitt estét töltöttek az Auld Shillelagh nevű ír bárban. Pár hónappal ezelőtt is látták őket a londoni All Points East zenei fesztiválon, előtte pedig tavaly nyáron is együtt fotózták le őket, de akkor még nem adták egyértelmű jelét annak, hogy együtt vannak.
