A vártnál hamarabb fejeződik be a Megtévesztve az Izaura TV-n

Ez úgy lehetséges, hogy a második évad (most) nem kerül képernyőre belőle.

Nemrég írtunk arról, hogy új török sorozat váltja az Izaura TV-n a Megtévesztvét, s erre az információink szerint valamikor február végén, március elsején kerül majd sor.

Számos kommentet kaptunk a közösségi felületeinken, hogy ez miként lehetséges, mert akkor legfeljebb a Megtévesztve első évada fejeződik be, a sorozat azonban kétévados. Nos, valóban ekkor a széria első etapja ér véget, ami egészen pontosan 35 török epizódból áll. Ebből nagyjából 105-110 magyar folytatást vágtak össze, ezeknek a sugárzása fut ki az általunk megjelölt időpontban.

Arról viszont nincs információk, hogy az Izaura TV megvásárolta volna a széria második szezonját. Más olvasatban ez annyit jelent, hogy a Törökországban 2023 szeptembere és 2024 júniusa között levetített második évad most nem kerül képernyőre a csatornán.

Az, hogy egy széria folytatást nem vásárolja meg egy tévéadó általában arra vezethető vissza, hogy nem elégedettek a nézettségi számokkal, s a helyére kerülő új tartalomtól többet várnak. Ahogy az előző cikkünkben is írtuk, az mindenképpen jó hír, hogy egy erős török sorozat érkezik február végén/március elején az Izaura TV-re a Megtévesztve idősávjába. És persze még az sincs kizárva, hogy később, más időpontban esetleg levetítik majd a szériából azt a második évadot, amit most sokan hiányolnak.

A témában írt előző cikkünket itt találják: https://telenovella.hu/uj-torok-sorozat-erkezik-a-megtevesztve-helyere-az-izaura-tv-n/

Shopping Cart
Scroll to Top