Roland nagyon boldog, hogy továbbjutott az X-Faktorban, de azt mondja, nincs idő hátradőlni, hiszen a munka sem áll meg, sőt, szerinte egyre keményebb lesz minden.
„Nekem az az elvem, hogy minden élőshow-t úgy éljek meg, mintha az az utolsó lenne. Fontos, hogy azt érezzem, megtettem, ami tőlem telik” – kezdte a zalaegerszegi srác, aki túlságosan is maximalista embernek tartja magát, ám úgy véli, ez nem feltétlenül rossz dolog. „Igyekszem mindig mindenből kihozni a legjobbat, de nem tagadom, olykor én is hibázom. Ilyenkor nem sokáig szoktam szomorkodni, mert bízom benne, hogy tovább folytathatom, hogy ott lesz majd ismét egy lehetőség, ahol megmutathatom, mit tudok. És akkor odacsapok, az biztos!” – nevetett fel az ifjú versenyző, akinek ugyan az éneklés jelenti az igaz szerelmet, de azért egy másik szakmát is kitanult mellette. „Pincér vagyok, de soha semmi nem fogott meg úgy, mint a zenélés. A suliba is körülbelül azért jártam, azért ültem végig a napi hét-nyolc órát, hogy megtanuljam a dalaimat, vagy összetegyem a hétvégi műsoraimat. Ebből állt számomra az a három év.”
Már felismerik
Roland Zalaegerszegről érkezett a versenybe, s ahogy mondja, hatalmas váltást jelentett számára, hogy szeretett kis városkájából Budapestre kellett költöznie. „Furcsa, hogy amikor bemegyek egy bevásárlóközpontba, több dolog van ott, mint nálunk otthon. Bevallom, nehezen bírom ezt a nagy nyüzsgést. Egy sima hétfő esti buliban tízszer annyi az ember, mint összesen a zalaegerszegen szórakozóhelyeken. Túl sok. Nem gondoltam, hogy nem annyira fog tetszeni” – mesélte nekünk őszintén Roland, akit egyre gyakrabban felismernek az utcán. Valamelyik nap például éppen énekórára ment, és észrevette, hogy egy kisfiú levideózta őt. „Jó érzés volt, nem tagadom… Szeretem azt, amibe az X-Faktor által belecsöppentem, és azt is, hogy interjúkat kell adnom, de sokszor már nincs mit mondanom, annyira ki vagyok facsarva. El kell gondolkodnom, hogy mit meséljek, hogy ne ismételjem folyton önmagamat” – nevetett fel a tizennyolc esztendős fiú.
