Pavel Stantchev: Már nem az RTL legyőzése a cél

Egy éve fordult meg a trend, akkor előzte meg az összes fontos korcsoportban a TV2 az RTL-t a nézettségi versenyben. A TV2 Csoport vezérigazgatóját nem csak arról kérdeztük, miként tudják azóta is tartani az előnyüket. Pavel Stantchev mesélt a jövőbeli terveikről, és azokról az új műsorokról is, amiket most ősszel láthatnak náluk a tévénézők.

Sokakat nem is az lepett meg leginkább, hogy nagyjából egy évvel ezelőtt a TV2 a nézettségi versenyben beérte, sőt megelőzte az RTL-t, hanem az, hogy a piacvezető pozícióját azóta is tartja. Szakemberek szerint ezt nehezebb menedzselni. Minek köszönhető a stabil előny?

Hirdetés

Hosszú és tudatos munkáról van szó, ami évekkel ezelőtt elindult már. Ha röviden kellene megfogalmaznom a stratégiánk lényegét, akkor azt mondanám, mi nagyon tudatosan a nézőt, a nézői igényeket helyeztük a középpontba, s azt, hogy szórakoztassuk, mégpedig sokszínűen szórakoztassuk azokat, akik a TV2-re, illetve a csoport más csatornáira kapcsolnak. Nyilván ehhez kellettek új formátumok, amiknek időre volt szükségük ahhoz, hogy beérjenek. Egy példát is említek: a Tények mellett 2019-től elindítottuk a Tények Pluszt, ami szórakoztató módon enged betekintést a hírek mögé.

Kívülről egyeseknek úgy tűnhet, a két nagy kereskedelmi csatornának az a legfontosabb, hogy legyőzzék egymást…

Azt, hogy verseny van, nem lehet, nem is kell letagadni. A kereskedelmi televíziózás sok tekintetben a számokról szól, hiszen ezek mutatják meg, mennyire sikeres a munkánk. Az, hogy melyik csatornát mennyien nézik, meghatározó. Ám én azt vallom, soha nem szabad elfelejteni, hogy a számok mögött mindig emberek, a mi vonatkozásunkban tévénézők állnak. Ha megfeledkezünk az ő igényeik kielégítéséről, és csak a konkurenciával való harcra koncentrálunk, akkor éppen magát a versenyt bukjuk el. Ezért is hangsúlyozom, hogy mi mindig, minden körülmények között nézőcentrikusak vagyunk.

Említette az új formátumokat, és akár visszanézünk, akár az idei őszi műsorstruktúrát vizsgáljuk, valóban számos újdonsággal találkozunk. Vezérigazgatóként mennyire folyik bele az új műsorelemek, formátumok kiválasztásába?

Hirdetés

Én alapvetően a stratégiai irányt jelölöm ki, de azt nagyon világosan teszem. Azt, hogy honnan hová szeretnénk eljutni. Hogy a célt elérjük, s ehhez a megfelelő műsorok a megfelelő időben kerüljenek a kínálatunkba, az már mások dolga. De persze azért akadnak kivételek. Van, hogy egy-egy formátumban nagyon hiszek, de ilyenkor mindig odafigyelek, nehogy az egóm félrevezessen. Sok vezető beleesik ugyanis abba a hibába, hogy túlzottan egocentrikussá válik. Azt gondolja, mindent ő tud a legjobban, a megérzései tévedhetetlenek. Ez a hozzáállás egy tévé első embereként nagyon veszélyessé válhat. Én ezért is mindig kikérem a környezetemben lévők véleményét egy-egy fontos döntés előtt. És itt nem csak a TV2 Csoport igazgatóira gondolok, más munkatársak véleményét is meghallgatom, de rajtuk kívül olyanokra is odafigyelek, akikkel magánemberként találkozok. Hiszen mindenki néz tévét, és mindenkinek van véleménye.

Hogy egy konkrét formátumot említsek: az újjáélesztett Szerencsekerék két éve indult el a TV2-n, a folyosói pletykákból pedig úgy tudjuk, az elindulása előtt önön kívül nem nagyon hitt senki a sikerében.

Igen, a Szerencsekerék az egyik olyan műsorunk, amihez – mondjuk úgy – ragaszkodtam, és az is igaz, hogy többen szkeptikusok voltak nálunk ezzel kapcsolatban. De a sikere semmiképpen sem egyedül az én érdemem. Az ötlet csak egy dolog. Az, ahogyan a megújult Szerencsekerék képernyőre kerül, s hogy azóta a műsorsávjában nem talált legyőzőre, rengeteg kollégám munkájának köszönhető. A siker közös, és a jó csapatmunka eredménye.

Az utóbbi időszak tagadhatatlanul a sikerekről szól a TV2 Csoportnál. Ha azt kérdezném, mire a legbüszkébb az elmúlt években, ki tudna emelni valamit?

Egyértelműen a csapatot, a csapatomat. Rájuk vagyok a legbüszkébb. Ahogy mondtam, egy tévéműsornál sok ember jól elvégzett munkájára van szükség ahhoz, hogy amit a néző a képernyőn lát, az működjön. Egy tévécsatorna, egy csatornacsalád igazgatása, menedzselése pedig még ennél is összetettebb feladat. Az, hogy nálunk most minden a helyére került, annak köszönhető, hogy mindenki teszi a dolgát, és helytáll a maga területén.

Ha egy műsort kellene kiemelnie?

Nehéz választani, nem is szívesen tenném. De egyvalami eszembe jutott, amire egy kicsit még büszke lehetek. Az RTL hosszú éveken keresztül vezette a nézettségi versenyt a kiemelt kereskedelmi célcsoportokban. A saját weboldalukon nemrégiben nyilvánosságra hozták az RTL Csoport Közbenső Jelentését a 2023. január és június közötti időszakra vonatkozóan, amelyben említést tesznek a magyarországi piacvezető pozíció elvesztéséről a TV2 javára.

A nézőket természetszerűleg mindig az érdekli, mit fognak látni az egyes csatornákon, milyen újdonságok érkeznek. E tekintetben mennyire újszerű a TV2 kínálata? Mit emelne ki az őszi struktúrákból?

Vannak és lesznek nagy visszatérőink, olyan formátumok, amik az elmúlt években bizonyítottak. A Séfek Séfe a döntő hetéhez érkezett, s hamarosan látható lesz az Ázsia Expressz és a Bachelor – A Nagy Ő. De hogy az újdonságokról is szót ejtsek, a Mutasd a hangod! ilyen, ami erős konkurenciával szemben is nagyon jól helytáll, további újdonság a Kőgazdag fiatalok, vagy a SuperTV2-n látható Power of Love, illetve érkezik még ősszel egy másik új formátum, a Házasság első látásra, ami a világ egyik legnépszerűbb párkapcsolati realityje, és a TV2 nézői számára újdonság lesz

Ha már szóba került a Kőgazdag fiatalok: nem tartottak attól, hogy ekkora luxusban élő fiúk és lányok bemutatása egy kicsit visszatetszést kelt majd? A jelenlegi gazdasági helyzetben sokan azért küzdenek, hogy kijöjjenek a pénzükből a hónap végére. Ők nem biztos, hogy azt akarják nézni esténként, mások hogyan dúskálnak az anyagi javakban.

Nem publikus még, hogy mikor folytatódik a TV2 napi sorozata, a Hazatalálsz

Mi mindig is azon az állásponton voltunk, hogy a valóságot, a minket körülvevő világot mutassuk meg a nézőinknek. Vannak műsoraink, amikben tehetséges emberek szerepelnek, hogy például az évek óta sikeres Sztárban sztár leszek!-et említsem, de korábban műsorra tűztük például az Újratervezést is, amiben nehéz anyagi körülmények között élő családok kerültek a középpontba. A Kőgazdag fiatalok ennek az ellenpólusa. Ilyen is van, így is élnek emberek Magyarországon. Én amúgy úgy látom, a Kőgazdag fiataloknál nem az a fontos, hogy milyen anyagi helyzetben vannak a szereplők, az csak a körítés. A lényeg a sztori, pontosabban az ő személyes történetük. És mint a műsorban is láthatjuk, sok tekintetben nagyon hasonló gondokkal, problémákkal küzdenek, mint bárki más. Például nekik sem könnyű párra lelniük, és a barátságok is alaposan próbára vannak téve. Néha vicces, néha kellemetlen, ciki helyzetekbe kerülnek. A számok azt mutatják, a nézők már az első héten megkedvelték ezt a realityt.

Vannak még jövőbeli tervek, amiket meg szeretne valósítani a TV2 Csoport élén?

Tervek mindig vannak. Most, hogy mi vagyunk a piacvezetők, már nem az RTL legyőzése a cél. A következő években szeretném, ha a TV2 Csoport nemcsak Magyarországon lenne meghatározó, hanem a régióban, azaz Kelet-Közép-Európában. Már megvásároltunk három szlovén csatornát, amik az utóbbi időben szépen fejlődtek, de – remélem – ez csak a kezdet. Az Izaura TV-t például szeretnénk „exportálni”, azaz más országokban is elérhetővé tenni. Ennek a csatornának a kínálata eléggé egyedi, a nézők nagyon szeretik. Úgy látom, erre a szomszédos országokban is van igény.

Nagy Gergely Milán

Shopping Cart
Scroll to Top