Noha már 28 éve láthatjuk a képernyőn a Pandora – A szelence átka játékosát, Pataki Zita nem úgy él, mint sok más ismert ember…
Zita arra a kérdésre, hogy miért mondott hatalmas igent az RTL népszerű műsorára, mosolyogva annyit felelt, hogy az első diplomáját magyarnyelvtan-tanári szakon szerezte meg. „Ez szerintem mindent megmagyaráz. Egyrészt engem egy mitológiai háttérrel már meg is vettek. Másrészt nagyon szeretek játszani. Még ajándékozni is úgy szoktam, hogy én találom ki például az odavezető utat, vagyis egy játékon keresztül kapja meg az illető a személyre szóló meglepetését. A barátaim tudják a legjobban, mennyire kreatív vagyok ilyen téren.”
Bár Zita nagyon boldog volt, hogy részt vehet a Pandorában, azt mondja, ő egy egyszerű újságíró, aki korábban soha egyik szereplővel sem találkozott vagy „bratyizott”. Amikor viszont látta, hogy sokan közülük kedves ismerősként köszöntötték egymást, tudta, ez a játékban akár hátrány is lehet a számára. „Hiába vagyok 28 éve a képernyőn, sokkal egyszerűbben élem az életemet. Számomra a Pandora olyan volt, mint egy tévéműsor, hiszen 0-24 órán keresztül 15 híresség viselkedését nézhettem. Ráadásul nagyon közelről. Látni, hogyan öltözködik a Hujber, vagy mit reggelizik a Gáspár Laci…” – magyarázta Zita, akit teljesen lenyűgözött az őket körülvevő környezet, és a fantasztikus játékok. „Bármi történik, én azt tényleg átélem, méghozzá szenvedéllyel, s emiatt az érzelmek egyből előtörnek belőlem. Nagyon empatikus ember vagyok. Teljesen átérzem mások örömét és fájdalmát.”
Zita egyébként nem szokta nagy dobra verni, hiszen szerencsére szájról szájra terjed a híre, hogy pszichológusként is dolgozik. Öt esztendeje folytat terápiás gyakorlatokat. „Sok kliens megtalál a szorongó gyerekektől kezdve az érzelmeikkel küzdő férfiakon át. Hálás ez a szerep, mert azt tapasztalom, hogy ha azt a kincset, azt a kulcsot, amire nekik szükségük van, a kezükbe adom, könnyebbé válik az életük. Szabad emberként élhetnek” – mesélte nekünk Zita, aki szerint nincs egyszerű dolga a Pandora szereplőinek. Bár tisztában vannak azzal, hogy ez nem a valóság, hanem csak egy játék, ha kritika éri őket, az azért nagyon fájó lehet. „Szerencsére nem emlékszem, hogy engem bárki is bántott volna, de azért előfordult konfliktus. A művészemberekre jellemző, hogy a világuk nagyon tág, a személyiségük erős, egy egyszerűbb embernek ez sok vagy épp sokkoló lehet. Hihetetlen, mennyi inger árasztott el engem is általuk. Szerintem hatalmas felelőssége van egy ismert embernek, hogy mit kezd ezzel az energiával, hogy mire használja. Rászól a másikra, hogy »Te, figyelj, most tényleg bántod őt?«, vagy éppen társul vele, mert nagyon nem mindegy…”
