Nesrin kiválása megártott A három nővérnek!

Törökországban esni kezdett A három nővér nézettsége miután a Nesrint alakító Iclal Aydin otthagyta a színészgárdát. A TV2-n egyelőre nyoma sincs a nézőszám csökkenésének.

Icalal Aydin, aki egyben az írónője A három nővér alapjául szolgáló regénynek, a második évad befejeztével hagyta ott a sorozat stábját. A döntésének számos oka volt. (Ezzel korábban már több cikkünkben is foglalkoztunk). A történet harmadik évada – az édesanyjuk hiányában – még inkább a lányok történetszálaira koncentrál, s mint tudjuk, a második és a harmadik etap között egy nagyobb időugrás is bekövetkezett.

Azaz az események nem ott folytatódtak, ahol a második évad végén abbamaradtak. Törökországban a nálunk most látható epizódok nagyjából egy évvel ezelőtt, 2023 szeptemberében, s októberében voltak láthatóak. S most már egyértelműen leszögezhetjük, a nézők nem fogadták jól a változásokat. A többségük nagyon hiányolta Nesrint, azaz Iclalt. Sokan kinyilvánították a véleményüket, hogy nélküle már nem ugyanolyan a sorozat. Ez pedig nem sokkal később kezdett a nézettség csökkenésében is megmutatkozni. A közönségarány az évad közepe táján olyannyira leesett, hogy a gyártó cég és a tévécsatorna végül úgy döntöttek, a tervezettnél hamarabb zárják le a sorozatot. Az évadfinálék általában június elején, június közepén jönnek el, ám A három nővér harmadik évada ennél nagyjából öt héttel korábban, 2024 május 4-én került képernyőre.

Nálunk nincs jele a csökkenésnek

Kezdetben nem akart szerepelni, de aztán nagyon megszerette a többieket, így a sorozatbeli lányait is

A TV2-n egyelőre töretlenül jó nézettséggel fut a sorozat. Nálunk egyáltalán nem érződik a negatív hatása annak, hogy Nesrin (és így Iclal) már nem szerepel. Sőt, az eddigi évek tapasztalatai alapján majdnem biztosra vehetjük, hogy a nézőszám rövidesen emelkedésnek indul. Ugyanis az óraátállítás után, amikor már nagyon hamar sötétedni kezd majd, mindig érezhetően többen ülnek le a tévékészülékek elé már a délután folyamán is. Jelenleg nagyjából 400 000 – 420 000 nézővel büszkélkedhet A három nővér, s mint írtuk, ez a szám semmit nem csökkent a harmadik évad epizódjainak a képernyőre kerülésével. Október végétől valószínűleg még kb. 40 000 plusz nézővel lehet számolni.

Persze abban, hogy nálunk nem zajlottak le a törökországihoz hasonló folyamatok, nyilván az is szerepet játszik, hogy a TV2 délutáni török sorozatainak gyakorlatilag nincs ellenfelük, mivel ebben az idősávban az RTL már jó ideje csak ismétléseket sugároz.

Shopping Cart
Scroll to Top