A TV2 népszerű műsorának szereplői azt mondják, sorsszerű volt, hogy ők ketten összejöjjenek. Rengeteg jel mutatott ebbe az irányba.

Az egyik például az, hogy nagyon hamar kiderült, ugyanolyan fajtájú kutyusaik vannak. Akik amúgy már a gazdikhoz hasonlóan nagyon jóban vannak egymással. Bár, mint Máté alárulta nekünk, az ő lánykutyusa kezdetben egy kicsit távolságtartóan viselkedett Brigi kutyájával, de most már ők is összebújva alszanak, olyanok, mintha szerelmesek lennének.
De nem csak erre a jelre figyeltek fel, Magyarországtól távol, Thaiföldön a lányvilla falai között. Azt is egyből érdekesnek találták, hogy itthon nagyon közel laknak egymáshoz. És még sorolhatnánk. Brigi például azt is sorsszerűnek tartja, hogy, bár még egyáltalán nem ismerte, az első randevúra rögtön Mátét vitte magával.
Aztán mint azt a Kísértésben láthattuk, haladtak tovább az események. A fiatalok most egy közös interjút adtak a Telenovella magazinnak, ami a ma megjelent számban olvasható. Ebben többek között arról is mesélnek, hogyan folytatódott a románcuk miután hazarepültek Thaiföldről. Nem volt egyszerű dolguk, mert egészen a műsor utolsó epizódjának a levetítéséig titkolniuk kellett, hogy ők nem csak összejöttek, de együtt is vannak. Részletek a Telenovella magazinban.
