Új török sorozat érkezik hamarosan a Duna csatornára, méghozzá egy Törökországban nem is olyan régen, 2022-ben bemutatott dráma, a Bir Kücük Gün Isigi, ami itthon a Napsugár címe kapta. A főszerepekben Seray Kayát és Berk Oktayt üdvözölhetjük.
A sorozatot Törökországban a következő szlogennel harangozták be: „Soha nem tudhatod, de lehet, hogy életed legnagyobb fájdalma egyben a legdrágább kincsed is. A 36 török epizódból álló széria Elif történetét mutatja be, aki minden hagyományt megszegve, útra kell, hogy újrakezdje az életét. Főhősnőnknek ugyanis arra kell rádöbbennie, hogy már 10 éve hazugságban élt. A férjével mindig is szerettek volna gyereket, ám hagyományos úton nem tudott teherbe esni. Már éppen el akarják indítani az örökbefogadási folyamatot, amikor Elif férje egy balesetben életét veszti. És ekkor kiderülnek a féltve őrzött titkai is. Többek között az, hogy a férfinak van egy másik családja, s a valóságban már apa… Elif ezt követően határozza el, hogy mindet újrakezd. És ahogy ilyenkor lenni szokott betoppan az életébe egy másik titokzatos férfi, Firat.
Elifet az a Sera Kaya kelti életre, akit az Egy csodálatos asszony Sirinjeként láthattunk korábban, Firatot pedig a Tiltott gyümölcs Cagataya, Berk Oktay alakítja. De rajtuk kívül is találkozhatunk ismerős nevekkel. Ilyen például Esra Dermancioglu, aki legutóbb A sors útvesztőiben szerepelt Zahideként.
A sorozat elejét Olaszországban rögzítették, így a nézők pár epizód erejéig Bolognába és Velencébe is eljuthatnak a szereplők által, aztán persze a történet visszatér a már megszokott isztambuli helyszínekre. Ahogy a bevezetőnkben is írtuk, a drámaszériából 36 török epizód készült, amit a Dunán közel 120 folytatásban adnak majd le, azaz a sorozat mintegy fél évig marad velünk.
Az első epizód sugárzási időpontjáról még nincs pontos információnk, de kiszámolható, hogy a Mavi szerelme február 15-én ér véget, ezek szerint a Napsugár nagy valószínűséggel február 16-án, pénteken indul el.