Murat Ünalmis nagyobb dolgot ünnepel a mai születésnapjánál!

A Gülcemal és a Remények földje sztárja, április 23-án, azaz a mai napon tölti be a 43 életévét. Ám most számára nem ez a legfontosabb.

Mint nemrég mi is megírtuk, a török sorozatsztárnak, s feleségének, Nutiye Akarnak pár napja született meg az első gyermeke, a kis Selim Baran. Murat pedig – a környezte elmondása szerint – még mindig nem tud betelni azzal a csodával, amit a gyermeke jelent a számára.

Ráadásul ma egész Törökország a gyermekeket ünnepli. Ott ugyanis 1935 óta ez a hivatalos gyermeknap, amikor egyetlen nap erejéig az ifjúság veszi át az ország irányítását. A gyerekek képviselőket küldenek a parlamentbe és a különböző hivatalokba, amellett, hogy egész héten folyamatosok a különböző programok az óvodákban és az iskolákban.

De egy másik, az egyik legnagyobb török ünnep is erre a napra esik. 1920. április 23-án ült össze először a Török Nagy Nemzetgyűlés a honvédő háború közepette, és kiáltotta ki Törökország függetlenségét.

Törökországban tartottak a világon először gyermeknapot

A modern Törökország atyja, Kemal Atatürk mondta azt, hogy a jövő zálogai a gyermekek, s hogy a haza védelme a gyerekek védelmével kezdődik. Emiatt tartják egy napon a két ünnepet már hosszú évtizedek óta, aminek a hivatalos elnevezése: Ulusal Egemenlik ve Cocuk Bayrami, azaz A nemzeti függetlenség és a gyermekek napja.

Murat fiának a megszületéséről itt írunk bővebben: https://telenovella.hu/megszuletett-murat-unalmis-kisfia/

Scroll to Top