
A telenovellák koronázatlan királya rövidesen egy új széria forgatását kezdi meg Mexikóban.
Amanecer (Napkelte) a címe annak az új telenovellának, melynek a férfi főszerepére szerződtette le a mexikói Televisa Fernando Colungát. A világ legnagyobb sorozatgyártója, s a műfaj egyik legikonikusabb színésze annak ellenére vágnak bele egy újabb közös munkába, hogy a legutóbbi ilyen projektjük elég csúnyán megbukott. Azonban a szakemberek is egyetértenek abban, hogy az El maleficio esetében nem a színészi játékkal volt probléma. Sokkal inkább azzal, hogy az évtizedekkel korábban nagy sikerrel vetített azonos című, misztikus telenovella adaptációja nem sikerült jól, s komoly technikai hiányosságok is jelentkeztek a felvételek során.

Bárhogy is volt az El maleficio oly annyira gyengén teljesített, hogy Fernando Colunga ide vagy oda, nagyon kevés külföldi ország vásárolta meg a vetítésének a jogát. Ez volt az oka annak is, hogy sem a TV2, sem más magyar csatorna nem tűzte műsorára, s nagy valószínűséggel nem is fogja soha.

Jó eséllyel teljesen más utat jár majd Amanecer. Bár a történetről még túl sokat nem lehet tudni, de annyit igen, hogy az egyik legsikeresebb televisa-producer, Juan Osorio bábáskodik a projekt felett. Emellett az is kiderült, hogy Fernando partnere a nálunk is jól ismert Livia Brito lesz. Őt korábban olyan sorozatokban láthattunk, mint a Fiorella vagy a Marichuy – A szerelem diadala.
Annyi szivárgott még ki, hogy a szerelmi történet vidéken, egy mexikói kisvárosban játszódik majd, ahol jobbára az eperföldek hozamából élnek az emberek. Persze leginkább a nagybirtokosok. A sorozatot abszolút főműsoridőben vetíti majd a Televisa legnagyobb csatornája, a Las Estrellas. A forgatások pedig nem is olyan sokára kezdetüket veszik. Amennyiben ez a sorozat jól teljesít, s a körítésből tekintve, erre minden esély megvan, lényegében biztosra vehetjük, hogy az Amanecer látható lesz hazánkban is.
