
Az Aranyifjú Feritje pár nappal ezelőtt szerelt le a katonaságtól, ahol mindössze három hetet töltött.
Ennyi ugyanis az alapkiképzés ideje. És azoknak, akik hajlandóak a zsebükbe nyúlni és fizetni, nem kell letölteniük az egyéves sorkatonai szolgálatot. Ilyenkor csak a háromhetes alapkiképzési idejére kell bevonulni, s amint ennek a végén leteszik a katonai esküt, gyakorlatilag már le is szerelhetnek. Sok színészhez hasonlóan Mert Ramazan is kifizette a nagyjából kétmillió forintnak megfelelő összeget, s így pár nappal ezelőtt visszacserélhette a katonai zubbonyát civil ruhára.
Noha a 27 éves sztár számára a katonásdi nem volt túl hosszú mégis azt mondja, meghatározó élményekkel gazdagodott. Nem sokkal a leszerelése után Mert Ramazan válaszolt az újságírók néhány kérdésére. Elmondta, leginkább fegyelmet tanult, aminek a kinti életben is hasznát veszi majd. „Megtanultam, hogy az emberi test és a lélek sokkal inkább alkalmazkodóképes, mint azt korábban hittem. Ugyanakkor arra is rájöttem, mennyire sérülékenyek vagyunk, testi és lelki értelemben is” – jegyezte meg Az Aranyifjú Feritje, s egyben azt is elmondta, a kiképzés három hete alatt sok mindent megtapasztalt, s mindezeket biztosan kamatoztatni fogja a későbbi szerepeiben is.
Az Aranyifjú másik Seyranjáról, Afra Saracogluról itt találják a legutóbbi cikkünket: https://telenovella.hu/ezert-nem-reklamoz-luxustermekeket-az-aranyifju-seyranja/
