Ma ér véget Az Aranyifjú a Star TV-n. Itt a finálé előzetese

Közel három év után fejeződik be végleg Seyran és Ferit története. A tévécsatornánál anno nem így képzelték el a végét.

A TV2 képernyőjén is látható Az Aranyifjú (Yali Capkini) Törökországban egészen pontosan 2022 szeptember 23-án mutatkozott be a Star TV-n. A sorozatról nem mindenki tudja, hogy igaz történetet alapul. A szakírók anno azt állították, részben ezért is kezdett erősen. A nézettsége a kezdeti hónapokban kifejezetten jó volt. Oly annyira, hogy Az Aranyifjú azon az őszön sokszor Törökország legnépszerűbb sorozatának bizonyult, s minden egyes része elé több, mint 10 millió ember ült le.

Hirdetés

Bár a tévés szezon második felében kapott maga mellé péntek estékre egy erős konkurens sorozatot, Az Aranyifjú egész első évadát nagy sikernek lehetett elkönyvelni, s teljesen természetes volt, hogy a következő ősszel folytatódik a történet a második évaddal. Ezt kezdte most nemrég vetíteni a TV2. Az évad közepére azonban meggyengült Az Aranyifjú közönségaránya, amit persze az alkotók megpróbáltak újra feltornázni, ám – utólag már elmondhatjuk – rossz eszközökhöz nyúltak. Ahelyett, hogy izgalmassá és fordulatossá tették volna a sztorit (bár nyilván ez volt a szándékuk) zavarossá, logikátlanná váltak az egyes történetszálak. Az Aranyifjú még több nézőt veszített. Annyira meggyengült, hogy még az is kérdésessé vált, tavaly ősszel elindul-e belőle a 3. évad. Ez végül is így történt, de a nézők elpártolása még tovább folytatódott, ezért ez az évad végül nem is megy végig, több, mint két hónappal az eredetileg tervezett időpont előtt köszön el a sorozat a nézőitől. A mai napon, április 4-én este.

A Star TV-nél persze inkább a szépre emlékeznek, hiszen a sorozat másfél évig remek nézettséget szállított nekik, s már csak ezért is igyekeztek egy olyan finálét leforgatni, ami a közönség kedvére való. A sorozat fináléjának előzeteséből az derül ki, hogy pozitív véget ér a széria, s elsimulnak azok az ellentétek, amelyek a két család között húzódtak. Ezt itt alább tekinthetik meg. És ne felejtsék azt sem, a TV2 most még azokat a részeket sugározza a szériából, amik Törökországban is nagyon jól mentek. A széria befejezésével kapcsolatosan több cikket is írtunk a közelmúltban. Az egyiket ide kattintva érheti el: https://telenovella.hu/az-aranyifju-harmadszor-is-osszehazasodik-ferit-es-seyran/

Shopping Cart
Scroll to Top