Az Aranyifjú: Harmadszor is összeházasodik Ferit és Seyran

Törökországban holnap fejeződik be Az Aranyifjú, amely nálunk a TV2-n még a történet felénél sem tart.

Többször írtunk arról az utóbbi időben, hogy a török Star TV-n hamarosan végleg befejeződik a történet, bár a finálé időpontját sokáig titkolták, de most már mindenki tudja, hogy holnap, azaz április 4-én, pénteken sugározzák az utolsó részt. Ugyan mostanság már a nézettségi listák vége velé tartózkodik a sorozat, ám abban a közel három évben, amíg műsoron volt, elég sokáig szállított kifejezetten jó közönségarányt, s az alkotók már csak ezért is megadják a módját a búcsúnak.

Hirdetés

Ferit és Seyran az egyik korábbi epizódban, a március elején levetített 98.-ban újra összeházasodtak, immáron harmadszor is. Mi, magyar nézők most nemrég, a második évad elején lehettünk tanúi a második házasságkötésüknek. Azonban az új, a Törökországban szeptemberben kezdődött harmadik szezon elején van egy időugrás, s a nézők számára kiderül, a fiatalok nem csak nincsenek együtt, de el is váltak. Az új évad lényegében arról szól, miként kerülnek megint közel egymáshoz.

A nagy fináléról többek között az lehet tudni, hogy abban magában is lesz egy időugrás, s a nézők betekintést nyerhetnek abba, évekkel később milyen Seyran és Ferit élete. Arról, hogy a valóságban hogyan és mikor házasodott össze a Sunát és Abidint alakító Beril Pozam és Ersin Arici a heti Telenovella magazinban találnak egy hosszabb cikket. Ide kattintva pedig arról találnak egy írást, milyen a nézettsége jelenleg a TV2-n Az Aranyifjúnak: https://telenovella.hu/az-aranyifjut-vagy-a-fektelen-szivet-nezik-tobben-a-tv2-n/ Itt pedig Az Aranyifjú utolsó török részének az előzetesét tekinthetik meg: https://telenovella.hu/ma-er-veget-az-aranyifju-a-star-tv-n-itt-a-finale-elozetese/

Shopping Cart
Scroll to Top