Kísértés Linda élvezte a thaiföldi luxust

Bár a műsorból a napokban kiesett lány nem igényli a luxuskörülményeket, nem tagadja, nagyon élvezte azt, ami A Kísértés során körbevette.

Linda nagyon szeret utazni, ám eddig még nem sok helyre jutott el, így azt mondja, igazából számára minden bakancslistásnak számít a világban. „Az az ember vagyok, aki mindenre kíváncsi, és aki mindent fel szeretne fedezni. Boldog vagyok, hogy a forgatás során eljutottam Thaiföldre, és most tényleg ki is élvezhettem az utazást, mivel nagyjából 27 óra volt, mire odaértünk” – kezdte mosolyogva A Kísértés szereplője, aki egyből tudott azonosulni az ottani miliővel, és csak kapkodta a fejét, hogy egy ilyen csodás környezetben lehet. „Onnantól kezdve, hogy a repülőnk landolt, minden annyira izgalmasnak bizonyult! Örültem, hogy egy kicsit kiszakadhattam az itthoni környezetemből, és alig vártam, hogy betekintést nyerhessek a thaiföldi életbe, kipróbálhassam az ottani ételeket, megnézhessem a helyi látványosságokat. Az pedig, hogy be is költözhettünk ebbe a villába, hatalmas és felejthetetlen élményt jelentett! Ilyen luxusban soha nem volt még részem! A kis lakosztályomból és a fürdőszobámból a kilátás nem egy négysávos autóútra, hanem konkrétan a tengerpartra nézett, illetve azt is láthattam, ahogy a szigetre szállnak le és fel a repülők.”

A fiúk takarítottak, és kávét főztek

A fiúk villájának nappaliját és étkezőjét egyedi művészeti alkotások és faszobrok díszítik.

A csinos lány azt is elárulta, hogy ők négyen, mint párkapcsolatban élő hölgyek, kiélvezhették, hogy mire visszaértek a villába egy-egy programról, a fiúk mindig összepakoltak, és feltakarítottak. Emiatt gyakran meg is dicsérték a kísértőket… „Természetesen a srácok kaptak egy kis háttérsegítséget, így pontosan tudhatták, mi kerülhet be a villába, a konyhába. Az, hogy felkelsz reggel, és csodaszép rend és tisztaság fogad tíz palival, azért jó érzés tud lenni” – nevetett fel Linda, aki imádta a közös étkezéseket, pláne a reggeliket, mert ezeken mindenki részt vett, és úgy érezte, mintha egy nagy család lennének. „Mintha az ötödik unokatestvértől a nagypapáig mindenki jelen lett volna. Annyira bensőséges érzés volt. Leültünk, jöttek a hatalmas nagy reggeli köszönések, a fiúk kávét főztek nekünk, már tudták, ki hogyan szereti. Többféle hidegtál közül lehetett választani. Ha te kitaláltad, mit szeretnél enni, mondjuk egy pirítóst, gyakran előfordult, hogy egy srác felugrott, és már hozta is neked. Norbi például nagyon patent volt ebben. Nekünk nem igazán volt lehetőségünk háziasszonykodni, amit nem is bántunk. Mintha egy hotelben lettünk volna, ahol a prémiumminőséget minden nap élvezhettük.”

A villa önmagában is egy építészeti csoda: nyitott terű, élvonalbeli dizájnnal ellátott, luxus belső terekkel és csúcsminőségű bútorokkal rendelkező ingatlan, kilátással a Chaweng-öbölre. 

Nem nagyravágyó

Linda egy kis, 2000 fős faluból, Csengődről származik, és azt hozta onnan magával, hogy ő mindent tud értékelni, amit az élettől kap. A csinos leányzó elárulta, sosem volt nagyravágyó, nem álmodozott luxuséletről, de azért szívesen megnézné, hogyan éli a mindennapjait egy hollywoodi szupersztár. „Nekem a belső értékek mindennél fontosabbak. Az a csaj vagyok, aki BKV-val jár. Ez engem nem tör össze” – nevetett fel.

Scroll to Top