Kate Hudson elárulta, miért nem megy feleségül a szerelméhez

A legértékesebb játékos 45 éves sztárja 2021 vége óta jegyben jár a 38 éves Danny Fujikawával, de szeretné, ha ez így is maradna, mert élvezi a „szabadságát”.

A legértékesebb játékos című Netflix-vígjátéksorozat sztárja nemrég Drew Barrymore talkshow-jában beszélt a házassági terveiről: „Azt hiszem, már két vagy három év eltelt az eljegyzésünk óta. S bevallom, arról fantáziálok, hogy így is maradjak, örökre menyasszonyként. Egyszerűen nincs bennem az a fajta »Ó, Istenem, meg fogok házasodni… és alig várom a lagzit!«-érzés. Épp ellenkezőleg. Olyan vagyok, hogy »Oké, meg kell szerveznem, és rengeteg pénzbe fog kerülni«, ez pedig egyszerűen sok most nekem. Persze ez csupán egy hazugság önmagamnak, mármint, hogy örökké jegyben járjak. Hiszen ott van a gyűrű, az ígéret, a végső elkötelezettség. De ez a szerződéses dolog nehéz számomra. Szeretem a szabadságomat. Szeretem a szabadság fogalmát” – magyarázta Kate.

Hirdetés

Goldie Hawn, a példakép

Danny Fujikawával lassan 8 éve, 2017 áprilisa óta vannak együtt.

Az Oscar-jelölt színésznőnek egyébként már van egy 11 éves, Rani nevű lánya Fujikawától, és megjegyezte, ott volt előtte mintának az édesanyja, Goldie Hawn, aki valójában soha nem kötötte össze hivatalosan az életét Kurt Russell-lel, aki végül felnevelte őt, és akivel már 42 éve együtt vannak. „Engem Kurt Russell és Goldie Hawn neveltek fel, akik soha nem írtak alá semmilyen papírt. Szóval ők az én példaképeim” – mondta.
Kate egyébként csak nemrég vallotta be, hogy ő egy igazi flörtölőgép, és hogy a vőlegényének nincsenek aggályai a viselkedésével kapcsolatban: „A világon mindenkivel flörtölni szoktam, lányokkal és fiúkkal is.”

Shopping Cart
Scroll to Top