Már tavasszal bejelentette a török ATV, hogy sikerült megtartaniuk Su Burcu Yazgi Coskunt, miután kilépett a Testvérekből. Akkor még a Sehrazad címet viselte az az új sorozat, amiben ő alakítja a főhősnőt. Most azonban kiadták az első hivatalos posztert, és teljesen más címet kapott a széria.

Su Burcu mellett a számos török telenovellából ismert Burak Deniz játsza a másik főszereplőt a sorozatban melynek új címe: Bir Gece Masali (Egy éjszaka meséje).
Már az első perctől nagy érdeklődés övezi a projektet, mivel a márciusi bejelentést követően, áprilisban el is kezdték forgatni az első részeket, ami szokatlan, hiszen csak ősztől kerülnek majd képernyőre az epizódok.
Mások amiatt kapták fel a fejüket a projekt kapcsán, mert úgy érzik, hogy túl nagy a két főszereplő közti a 14 év korkülönbség, szerintük emiatt nem nagyon tud működni köztük a kémia, hiszen Su Burcu még most is csak 19 éves. Egyesek egyenesen felháborítónak tartják, hogy egy majdnem kiskorú lányt szerződtettek le a 33 éves Burak mellé. A Testvérekben Asiyét alakító fiatal színésznő azonban azt nyilatkozta, remekül megy a közös munka Burakkal.
Most, hogy kijött az első plakát a sorozatról újra az érdeklődés középpontjába került a projekt. Pláne, hogy Birsen Altuntas török újságíró értesülései szerint hétfőtől folytatják a széria forgatását. Ami azt valószínűsíti, hogy az őszi szezonban a Bir Gece Masali lesz az első új sorozat, ami a török képernyőkre kerül.
Itt pedig arról írunk, hogy már az első előzetes is kijöttt a Bir Gece Masalihoz: https://telenovella.hu/itt-az-elso-elozetes-su-burcu-yazgi-coskun-uj-sorozatahoz/
