
Drámai története van annak, miért és mikor varratta magára az óriási ragadozót.
A számos telenovellából, de leginkább az 1998-ban leforgatott Vad angyalból ismert argentin sztárnál még a tévés karrierjét megelőzően, 17 éves korában súlyos rákos megbetegedést diagnosztizáltak. A kór olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy nem volt biztos, ő kerül ki győztesen a küzdelemből.
Mint sokkal később elmondta, ő és családja is rendkívül sokat köszönhet annak az orvosnak, aki annak idején megműtötte őt. Javo nem csak doktorként, a szaktudásával segített neki, nagyon sokat beszélgettek is. A nála 20 évvel idősebb férfi végig biztatta, támogatta, s nagy szerepe volt abban, hogy végül le tudta gyűrni a halálos kórt. Facundo elárulta, a doktor sokszor mondogatta neki, oroszlánként kell küzdenie, hogy ő kerüljön ki győztesen az életéért vívott harcból.
A kapcsolatot a felépülése után sem szakították meg, s idővel barátokká váltak. Sokkal később, a covid-járvány idején Javo betegedett meg. Facundo kapott egy telefont a fiától, hogy az apja nagyon-nagyon rosszul van, s ha még szeretne utoljára beszélni vele, várja a hívását.

Facundo azonban ennél sokkal többet tett. Hosszan elbeszélgetett Javóval, akivel közölte, most neki muszáj oroszlánként harcolnia. Bár az orvosok azt jósolták, nem éli meg a reggelt, ő mégis életben maradt. Ezt követően minden egyes nap többször is beszéltek telefonon. Ugye a covid-korlátozások miatt a sorozatsztár nem látogathatta meg a barátját a betegágyánál.
Minden esetre Javo, aki akkor már közel volt a 70-hez fokozatosan jobban lett, s csodával határos módon hosszú hetek, hónapok múlva teljesen felépült a betegségéből. Facundo elmondta, még a beszélgetéseik közben megfogadta, ha a barátja meggyógyul, magára tetováltat egy oroszlánt.

Mekkora legyen?
Miután biztossá vált, hogy Javo maga mögött hagyta a covid-fertőzést, s feloldották a kijárási tilalmat is, Facundo felkeresett egy neves tetoválóművészt, Roberto Palaciot. Aki egyébként többek között a világhíres focistának, Lionel Messinek is készített korábban tetoválást. A művésznek elmesélte az előbb általunk is leírt történetet, s azt tudakolta Robertótól szerinte hová és mekkora oroszlánt varrasson magára.
A férfi ránézett és visszakérdezett: „Mennyire szereted a barátodat?” Facundo csak egy pillanatra gondolkodott el. Egy, a teljes hátát beborító tetoválásba fogtak bele ketten.
Velünk kivételt tett

A Vad angyal sztárja nem szokta mutogatni ezt az oroszlánt. És magát a történetet sem nagyon meséli el. Ugyanis nem szeretne ezzel a sztorival haknizni, s a bulvárlapokban szerepelni. Velünk akkor tett kivételt, mikor 2022 őszén a TV2 meghívására zsűritagként szerepelt a Dancing with the Starsban. Azt mondta, a világon először nálunk, a Telenovellában fog megjelenni egy fotó a hátát beborító oroszlánról.
Ezért is nagy dolog, hogy most, nemrég egy olyan képet tett ki az Instagram oldalára, amin éppen szörfözéshez készül, s majdnem teljes egészében látható a magára tetováltatott oroszlán, amelynek tényleg megható és érzelmes a története.
Nagy sikert aratott

Ha már szóba került a Dancing. Ahogy nemrégiben beszámoltunk róla, Facundo nemrégiben Szlovákiában, Pozsonyban járt, ahol az ottani táncos showban, a Let’s Dance! nyitó adásában ült be a zsűritagok közé. Már hazafélé tartva küldött nekünk egy hangüzenetet, amiben elmondta, nagyon boldog, mert a magyar Dancinghez hasonlóan a szlovák show-nak is kiemelkedő volt a nézettsége, ott is sokan voltak rá kíváncsiak.
Ezen persze mi egyáltalán nem csodálkozunk.

.