Éden Zsófit szeretőnek akarják a férfiak

Az Éden Hotel szépséges szereplője azt vette észre, hogy ha összejön valakivel, az sokszor kételkedik benne, és attól tart, hogy félre fog lépni. A férfiak másik része pedig csak szertőként akarná őt.

Ugyan Zsófi azért érkezett az Éden Hotelbe, hogy hátha rátalál ott az igazira, a csinos lány azt mondja, szingliként is jól elvan. Nyilván hiányzik neki, hogy odabújjon a másikhoz, és megölelje őt, de fél attól, mi lesz majd később… „Nem vagyok rászorulva arra, hogy függjek valakitől, így sokkal szabadabb lehetek – kezdte mosolyogva az ifjú szőkeség – Amúgy nagyon nehezen nyitok mások felé, mert attól tartok, hogy majd úgyis bántanak, csalódást okoznak. Lehet, hogy el kellene mennem pszichológushoz?” – nevetett fel Zsófi, aki azt is elárulta, hogy amikor benne van egy kapcsolatban, a férfiak folyton kételkednek benne, azt hiszik, hogy elhagyja, megcsalja őket. „Folyton bizonygatnom kell ennek az ellenkezőjét… Egyébként az is jellemző, hogy szeretőnek akarnak, lényegében harmadik félként tekintenek rám. Ez undorító, ilyenkor gyorsan le szoktam zárni a dolgot, hiszen én sem örülnék annak, ha átverne a párom. Nem tudom, mi lehet a baj velem. Miért félnek tőlem a férfiak? Talán azért, mert önálló ember vagyok, akinek megvan a saját véleménye, tud egyedül dönteni és nem lehet irányítani?”

„Nem nagyon szeretem magamat”

Zsófi nagyon bejött az Éden Hotelben a fiúknak. Volt, aki álmai nőjének tartotta őt. Megkérdeztük a szexi lányt, mennyire elégedett magával, amire gyorsan megérkezett a meglepő válasz. „Nem nagyon szeretem magamat, mert van egyfajta önképzavarom. Amikor belenézek a tükörbe, mindig látom, min kellene változtatnom, hogy még jobb legyek. Amúgy jó érzés volt a hotelben, hogy kitűnhettem a többiek közül, hiszen a legtöbb lány ugyanúgy nézett ki, és ugyanúgy viselkedett, ellentétben velem.”

Zsófival a heti Telenovella magazinban egy hosszabb interjút olvashatnak, amelyben a gyönyörű lány többek között arról is beszél, hogy van, amikor úgy érzi, ő nem is tud igazán szeretni.  

Shopping Cart
Scroll to Top