Ebru Sahin új sorozattal érkezik

A nagysikerű A bosszú csapdájábanból ismert Ebru Sahin hamarosan új sorozatot forgat, méghozzá Murat Yildirimmel az oldalán.

Törökországban és a világ más pontjain is közkedvelt Ebru és Murat, akit, mi magyar nézők elsősorban a 2015-ös Az éjszaka királynőjéből ismerhetünk. Nem csoda, hogy már közös sorozatuk híre és annak az előkészületei is lázba hozták a rajongóikat. A széria várhatóan az új tévés szezon elején, azaz idén ősszel kerül képernyőre Törökországban.

Mindkét színészről köztudott, hogy nagyon kritikusak a szerepajánlatokkal kapcsolatban, s csak arra mondanak igent, amiben fantáziát látnak. Így előreláthatólag egy izgalmas történetbe kezdenek bele együtt. Viszont a NOW televízió, amely vetíteni fogja a szériát még nem közölt túl sok hivatalos információt a projektről. Valószínűleg csepegtetni fogják majd a híreket az elkövetkezendő hónapokban, hogy az érdeklődést sokáig fent tudják tartani, hiszen az őszi szezon még viszonylag messze van.

Egyelőre még a telenovella címét sem tudni. Viszont a két főhős nevét már elárulták. Ebru Nazli szerepében lesz látható, míg Murat karakterének a neve Demir lesz. És az is biztos, hogy egy szerelmi történetet bontakozik majd ki kettőjük között.

.

Scroll to Top