Dogukan Polat fánkokat rendelt a karaktere, Fuat temetésére

A 33 éves színész, akit már több sorozatban is láthattunk, meglehetősen egyedi módon vett búcsút Az Aranyifjúban alakított karakterétől, s a kollégáitól.

Az Aranyifjú nézői csütörtökön láthatták azt a szívszaggató epizódot, melyben Fuat Korhan egy autóbaleset következtében életét vesztette, s ezzel az őt alakító Dogukan Polat is elbúcsúzott a sorozattól. Nagyjából egy évvel ezelőtt, amikor Törökországban került adásba ez a rész, az ottani rajongók nagyon nehezen tudták elfogadni, hogy a színész távozott a szériából, és a közösségi oldalait elárasztották az üzeneteikkel, hogy valamiképpen csinálják vissza ezt az egészet.

Sokan meglepődtek

Dogukan gondolt egyet, s miután a karakterét kiírták a sorozatból, elhatározta meglepi valamivel a többieket. Aznap, amikor Fuat temetését forgatták, egyszer csak futárok jelentek meg, akik rengeteg lokmát, azaz török fánkot szállítottak ki. Kiderült, Dogukan rendelte meg az édességet, hogy a többiek falatozva búcsúztassák el Fuatot. A színész pontosan tudta, mennyire megerőltető a temetői jeleneteket felvenni, ezért próbálta ezt a nehéz napot a kollégáinak kicsit könnyebbé tenni. Amúgy Törökországban a halotti torokon gyakori, hogy lokmát szolgálnak fel, innen jött az ötlete is.

A fánkok felszolgálásra készen

Mindenkitől elköszönt

Természetesen nem csak a stábtól búcsúzott el Dogukan, hanem a nézőktől is, hiszen sokan megszerették Fuat Korhant.  A Instagram oldalán ekképp köszönt el a 33 éves színész Az Aranyifjútól, a karakterétől, a társaitól és a közönségtől: „Úgy vagyok most ezzel, hogy bár elvesztettünk valakit, de szerencsére mégsem halt meg senki. Szeretném megköszönni a gyártó cég vezetőinek, a producereknek, hogy ilyen tehetséges színészgárdát hoztak össze, s mi már nem is kollégaként, hanem inkább egy nagy családként működtünk együtt a fárasztó napokon. Hálával tartozom az íróknak, az operatőröknek, s a forgatás még megannyi szegletén dolgozó munkatársaimnak. És a színésztársaim… Mindannyian rendkívül tehetségesek vagytok!  Örökké hálás leszek, hogy megismerhettelek benneteket! Ha az elmúlt időszakra gondolok, elképesztő boldogság tölt el. Hiányozni fog, hogy együtt alkossunk, nevessünk és sírjunk. Remélem, hamarosan újra találkozunk. És abban is reménykedem, én magam a csodálatos nézőközönségünkkel is hamarosan újra együtt lehetek a képernyőkön, még ha más formában is.”

Dogukan is elbúcsúztatta Fuatot

Ez a kívánsága pedig hamarosan valósággá is válik, mert Dogukan rövidesen egy új sorozattal, a Bir Sevdadirral (Ez egy szerelem) tér vissza, amely történetben az egyik főgonoszt alakítja majd.

Scroll to Top