A Testvérek oszlopos tagjának, az Akif Atakult alakító Celil Nalcakannak a gyerekkora korántsem volt könnyű. Részben azért sem, mert a szülei sokáig nem értették meg a művészetek iránti vonzalmát.
Akif szegényebb családból származik, így már nagyon fiatalon el kellett mennie dolgozni. Azonban már kisgyerekként nagy volt a fantáziája, s korán elkezdett érdeklődni a színészet iránt. Ám a családja nagy része nem értette meg ezt a kreatív oldalát. Sőt, úgy gondolták, az ördög bújt belé.
Arra nevelték, becsülje meg magát
Celil szülei dolgos emberek, akik mindig arra nevelték a fiukat, becsülje meg a munkáját, s azt, amit ez által elér. Így a 45 éves színész a Testvérek óriási sikere ellenére is megmaradt egy szerény embernek, akinek nincsenek sztárallűrjei, s nem szórja a pénzt.
Gyerekként azonban a családja nem értette meg a vonzalmát a művészetek iránt, hiszen a rokonságukban egyetlen színész sem volt. Sokszor azt mondták rá, hogy kicsit dilis, vagy egyenesen azt, hogy az ördög szállta meg.„Állandóan kérdezősködtem, vagy történeteket meséltem. Nagy volt a képzelőerőm. Például amikor anyukám főzött, és a gőz felcsapott a lábasból, én azt nézve elképzeltem, hogy a sárkány orrából jön ki a füst. Ezeket a megálmodott jeleneteket úgy adtam elő, mintha megtörténtek volna éppen abban a pillanatban” – emlékezett vissza a gyerekkorára Celil egy interjúban.
Azt is elárulta, volt egy bácsikája, aki állandóan azt mondta rá, hogy megszállta az ördög, és kezeltetni kellene ezt a gyereket. Szerencsére a szülei nem gondolták, hogy ennyire súlyos a helyzet a fiukkal, de ők sem mindig értékelték a fiuk fantáziálgatását, s a kitalált történeteit.
Egy kivétel akadt
Egyedül a nagyapja volt az, aki türelmes volt vele, s minden kérdésére válaszolt, ő sosem szidta meg, amikor fantáziált. „Emlékszem egyszer megkérdeztem a nagyapámat, hogy ő miért nem gondolja azt, hogy őrült vagyok, mint a többiek. Azt felelte erre, hogy mindketten közel állunk Allahoz. Én nemrég jöttem el mellőle, ő meg nemsokára visszamegy Allahhoz. Ezzel magyarázta, hogy mi sokkal nyitottabbak vagyunk a világ varázslataira, mint a többiek a családunkban” – emlékezett vissza Celil arra, hogy ekképp óvta meg őt a nagyapja a sok rosszindulatú megjegyzéstől, amit kapott gyerekként.
A Testvérek Akifje a mai napig nagyon hálás a nagyapjának, amiért mindig meghallgatta a történeteit. Azt mondja, kicsit a karrierjét is neki köszönheti, hiszen nem adta fel az álmodozást, s idővel csak erősödött a művészetek iránti szenvedélye.
