Can Yaman Franciaországot is meghódítja

Franciaországban eddig egyetlen egy török sorozatot sem vetítettek le. Azonban Can vonzerejének ők sem tudtak tovább ellenállni.

Can Yaman azon török sztárok egyike, akik nem csak ismertek és népszerűek külföldön, de már nemzetközi karriert is magukénak tudhatnak. Így nem meglepő, hogy sok török színész hozzá hasonló sikereke vágyik. Azonban még neki sem könnyű minden piacra betörnie. Franciaország például sokáig elzárkózott a török sorozatok elől. De most úgy tűnik megtört a jég.

Hirdetés

Can a héten megosztotta a követőivel azt az örömhírt, hogy az egyik sorozatát, az Álmodozót, amiben Demet Özdemirrel szerepel, végre Franciaországban is látni fogják a nézők.

A következőket írta ezzel kapcsolatban a közösségi oldalán: „Évekig gondolkoztam azon, hogy Franciaország miért nem vesz török sorozatokat. Az én szériáimat több mint 70 országban vetítették már, ám a franciák sosem érdeklődtek egyik iránt sem. Ma viszont azt az örömhírt kaptam, hogy az Álmodozó végre náluk is látható lesz. Az reméltem, talán az új sorozatommal, a Sandokan fogom majd őket megnyerni, de nem így lett. Az Álmodozó beelőzött! Ezzel a sorozattal elértünk el végre Franciaországba. Üdvözlők mindenkit, és remélem nagyon tetszeni fog a sorozatunk, ölellek titeket!”

Can és Demet az Álmodozóban

A hírről természetesen több török lap is beszámolt. Megírták, hogy március 4-től az egyik legnagyobb francia médiacsoport, a Canal+ egyik csatornájára kerül a sorozat.

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top