Budapesten járt A három nővér Sadikja, Reha Özcan

A város és a magyar emberek belopták magukat Reha szívébe.

Pár napja beszámoltunk róla, hogy a TV2-n látható népszerű sorozat egyik főszereplőnője, a Türkant életre keltő Özgü Kaya több napot töltött a szerelmével tőlünk nem messze, Bécsben. Akkor megemlítettük, hogy ő is bármikor felbukkanhat Budapest utcáin. Ezt arra alapoztuk, hogy A három nővér szereplői azt mesélték nekünk, most, hogy vége a sorozat sokat szeretnének utazni, s a fő célpontjaik Európa nagyvárosai.

Hirdetés

Mondjuk a sorozat Somere, Berker Güven ennél egy picit messzebbre repült el pihenni. Ő meg sem állt New Yorkig, s nemrég Manhattenből posztolt több képet is az Instagram oldalára. A szereplők többsége azonban nem ilyen távoli célországokat nézett ki magának. Azt pedig, hogy ezek között valóban ott lehet Magyarország az is reálissá teszi, hogy a lányok sorozatbéli apukája, a Sadikot játszó Reha Özcan sok szépet és jót mesélt nekik rólunk.

A „lányainak” is mesélt Budapestről

A három nővéren kívül még számos sorozatból ismert Rehával hosszasan tudtunk beszélgetni a széria forgatási helyszínén. Elmondta nekünk, hogy járt már nálunk Budapesten, ráadásul nem is olyan régen. És nem csak a város, hanem a magyar emberek is belopták magukat a szívébe.

A Rehával készült interjúnkat, melyben bővebben beszél a magyarországi útjáról is a holnap megjelenő Telenovella magazinban olvashatják. És már most jelezzük, hogy ez a számunk egy + 8 oldalas nyereményjáték-melléklettel jelenik meg, amellyel 100 000 Ft mellett több, A három nővér és a Testvérek színészei által dedikált ajándékot nyerhetnek.

Hirdetés

.

Shopping Cart
Scroll to Top