Botrányt okozott Beril Pozam túl szexi fotója!

Az Aranyifjú sztárja az életben természetesen nagyon más, mint az általa a sorozatban életre keltett Suna.

Beril a valóságban nyilván teljesen másképpen is öltözködik, mint Suna Az Aranyifjúban. Hiszen a sorozatban a karaktere ilyen értelemben is kifejezetten visszafogott, már csak azért is, mert a környezete is ezt követeli meg tőle. Beril Pozam azonban igazi modern nő, s fontosnak tartja a harcot a kötöttségek, a rossz beidegződések, s a maradiság ellen. Azt pedig, hogy egy nő vállalja fel önmagát, a nőiességét, az öltözködésével, a kinézetével is megmutatja.

Íme Beril mélyen dekoltált öltözete, amellyel, pontosabban a róla készült fotóval botrányt okozott Törökországban

Nem először posztol a közösségi oldalain olyan képeket magáról, amelyet a konzervatívabb gondolkodású törökök nem helyeselnek. És akkor még finoman fogalmaztunk. A cikkünkhöz mellékelt mélyen dekoltált fotója bizony sokaknál kiverte a biztosítékot. A kép alá ugyan rengeteg pozitív komment is érkezett, amelyekben a követői dicsérik a 28 éves színésznő szépségét. Ám ezek mellett szép számmal kapott rosszalló megjegyzéseket is. Nem kevesen vannak, akik szerint Beril már túlzásába esett, s amit csinál az erkölcstelen.

Mi persze minden ilyen cikkünkben hangsúlyozzuk, hogy nagyon mások az erkölcsi viszonyok Törökországban. Nálunk vagy Európa más országaiban egy ilyen kép nagy valószínűséggel nem okozna felháborodást, vagy csak igen keveseknél.  

Scroll to Top