Beszóltak Afra Saracoglunak a túl szexi ruhája miatt

Nem először történik meg, s nem ő az egyetlen színésznő Az Aranyifjúban, aki negatív kommenteket kénytelen elviselni az öltözéke kapcsán.

Pár hete írtunk róla, hogy egyesek a sorozatban Sunát alakító Beril Pozam egyik kivágott felsőjét találták túl kihívónak. Most Afrán volt a sor. Seyran megszemélyesítője nemrégiben az Elidor márka partiján vett részt, amit igazából kifejezetten az ő tiszteletőre rendeztek, ugyanis a szép színésznő lett a hajápolási termékeket forgalmazó cég reklámarca.

Hirdetés

Afra egy egyedi tervezésű és meglehetősen drága ruhakölteményben érkezett meg, ami valóban szexi volt, s ezt a konzervatív követői bizony szóvá is tették, Megint elhangzottak olyan megjegyzések, hogy egy ilyen ruha, amiben kiteszi mindenét, nem méltó egy tisztességes lányhoz. És még sorolhatnánk…

Túl szexi vagy sem, ez itt a kérdés

Az tény, hogy az est folyamán a szép színésznő sokszor igyekezett a hajával eltakarni a mély dekoltázsát. Talán ő is érezte, gond lehet abból, ha túl sok szexi fotó készül róla.

Hogy ezen kívül még miért bántották egyesek Afrát, s hogy miként nyilatkozott Az Aranyifjú folytatásával kapcsolatban, arról a ma megjelent Telenovella magazinban találnak egy hosszabb cikket.

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top