Béres Anett megkedvelte Krausz Gábort

Az Ázsia Expressz szépséges versenyzője nem haragszik Gáborra, mert azt mondja, ő nem beszélte ki őt a háta mögött. Nem úgy, mint Angi és Bende…

Anett azt mondja, semmi olyan dolog nem új a számára, amit Krausz Gábor róla és az Ázsia Expresszbeli versenytársáról, Sáfrány Emeséről kijelentett, mert ezeket anno a Séfek séfe sztárja a forgatáson szemtől szemben velük is közölte. „Gáborral kapcsolatban így nincs semmilyen rossz érzésem. Sőt, az az igazság, hogy megkedveltem őt és a párját is. Arról viszont, ahogyan Angi és Bende a hátunk mögött beszélt, sejtésünk sem volt. Álmomban sem gondoltam volna ezt. Óriási hidegzuhanyként ért, hiszen ezeket nem hallottuk a verseny során” – magyarázta Anett, aki szerint Gábornak az lehetett a gondja velük, hogy úgy érezte, számonkérték. Pedig erről szó sem volt… „Ő egy pasi, aki nem szereti, ha valaki ezt teszi vele. Mi pedig állítása szerint felelősségre vontuk. Bár azt is kijelentette, hogy nem vagyunk egy dimenzióban, nem hiszem, hogy nálunk többnek hinné magát. Nem innen indult az alapvető probléma, hanem onnan, hogy számonkértük őt.”

Hogy mi lehetett Angi és Bende problémája a lányokkal? Anett szerint csupán azzal szerettek volna kitűnni, hogy kötözködnek másokkal: „Azt hihették, hogy minket úgysem kedvelnek az emberek, hiszen a műsor legelején, a szimpátiaszavazáson mi kaptuk a legkevesebb voksot. Azt gondolhatták, milyen menők lesznek, ha belekötnek abba a párosba, akit a legkevésbé bírnak a nézők. Ám fordítva sült el a dolog. Nem minket néztek le, hanem őket.”

Mégsem lökték fel

Az egykori VV-s lány azt mondja, nem neheztel Gáborra.

Anett azt is elmesélte nekünk, hogy amikor Krausz Gábor azt sérelmezte a verseny során, hogy a lányok fellökték őt, miközben igyekeztek maguknak fuvart szerezni, elgondolkodtak azon, hogy valóban így történt-e az eset: „Mi másképp emlékeztünk minderre. Ám Gábor annyira tartotta magát az állításához, hogy nem tagadom, sikerült egy kicsit elbizonytalanítania bennünket. Lehet, hogy túl közel mentünk hozzá futás közben, és érintettük őt? Azt tudtuk, hogy nem löktük fel, és nem is esett el. Alig vártuk, hogy visszanézzük ezt a bejátszást, és megbizonyosodhassunk az igazunkról!”

 „Csak nevetek az emberi ostobaságon”

A szépséges lány több mint húsz évvel ezelőtt szerepelt a ValóVilágban, innen ismerte meg az ország a nevét. Ugyan a mai napig megkapja olykor, hogy ő „csak” a VV-s Anett, ez őt egyáltalán nem érdekli. „Egy percig nem izgat a dolog. Többször mondják, hogy menjek el inkább dolgozni, miközben huszonhárom éve van rendes munkám. Bevallom, jókat szoktam nevetni a felnőtt emberek ostobaságán.”

Scroll to Top