A Sunát alakító Beril Pozam kétszer is kimondta a boldogító igent. Egyszer a sorozatban, s egyszer igaziból is.
Az Aranyifjú Törökországban már látható harmadik évada Suna esküvőjével kezdődik, s az őt alakító szép színésznő, Beril Pozam a közelmúltban a valóságban is hozzáment a szerelméhez, a sorozatban Abidint játszó Ersin Aricihez. Alig pár hete Isztambulban egy szolid, de annál meghittebb ceremónián mondta ki a boldogító igent Az aranyifjú Sunáját és Abidinjét alakító szerelmespár.
Már az első évad forgatásán egymásra találtak a színészek, s azóta is boldogok egymás oldalán. A menyegzőn Az aranyifjúból jól ismert színészek is részt vettek, sőt, a Kazim agát alakító Diren Polatogullari adta össze a szerelmeseket. Még Mert Ramazan Demir is ott volt a nagy napon, pedig sokan úgy vélték nem is lesz meghívva, miután szakított Afra Saracogluval, s maga a menyasszony is haragudott rá. Azonban Ersinnek jó barátja Mert, így nem hagyta ki az esküvőt.
Beril csodás menyasszonyi ruhában jelent meg, majd később, a ceremónia után egy másik fehér, de a lakodalomhoz illő öltözetet vett fel. A násznép – főleg a színész kollégáik – rengeteg képet osztottak meg a nagy napról, amin látszik, hogy mindenki tiszta szívből örül Beril és Ersin szerelmének. Ersin még az esküvő előtt elárulta a riportereknek, hogy nagyon izgatott, s boldog, hogy összekötik az életüket a kedvesével. Beril azt pedig arról mesélte, hogy Ersin nagyon romantikusan kérte meg a kezét, amikor kettesben tartózkodtak a csillagos ég alatt.
„Olyan volt a lánykérés, mint a szerelmünk. Szeretettel teli és őszinte. Szerencsések vagyunk, hogy egymásra találtunk. Ez a szerelem meg volt írva az égben. Kezdetben nem akartuk a kapcsolatunkat nagy dobra verni, ahogy az esküvőt sem reklámoztuk be előre túlzottan. Szépen, békében és meghitt körülmények között igyekeztünk megünnepelni a szerelmünket. De be kell valljam, az esküvő szervezése nagyon stresszes volt, ezért örülök, hogy most már túl vagyunk rajta, s a férjemnek mondhatom Ersint” – mesélte nevetve Beril.