A Drága örökösök sztárja körül ugyan folyamatosan pörög az élet, és mindig ezerfelé járnak a gondolatai, Szilvi megformálója elárulta, ő kifejezetten szeret önmagában lenni.
Mindig azt mondogatta neked az anyukád, hogy egyszer elhagyod a fejedet. Ennyire szétszórt voltál?
Eléggé. Most sem vagyok különb, mert folyton ezerfelé jár a fejem, de azért igyekszem jobban figyelni. Tinédzser koromban nem lehetett nekem megvásárolni egy sapkát, mert biztos, hogy három nap alatt elveszítettem. Anyukám azt mondta, rá fogja varrni a kabátomra, mint a gyerekekére a kesztyűt… Manapság már ritkábban hagyok el dolgokat, viszont otthon, saját magam elől remekül el tudok pakolni dolgokat. Utána fél óráig keresek valamit, és ott találom meg, ahol amúgy teljesen kézenfekvő lett volna. Ilyeneket szoktam csinálni… (nevet)
A párod dolgait is el szoktad pakolni?
Nagy „elpakolós” vagyok, de a huszonkét év alatt megtanultam, hogy az ő dolgaihoz nem szabad hozzányúlnom. Gábor sokszor home office-ban dolgozik, és a papírjai feltornyosulnak, nekem mégsem szabad rendet raknom, és összeigazítanom a kupacot, mert az nem véletlenül van úgy, ahogy. Vagy van neki a fürdőszobában egy saját polca, amihez nem érhetek hozzá, mert egyszer össze-visszakevertem mindent, és utána semmit sem talált meg. Közben pedig csak jót akartam… (nevet)
A te oldaladon rend van?
Lehet, hogy másnak kész káosznak tűnne a polcom, de én tisztában vagyok vele, mi hol van.
Kislányként féltél éjszaka a sötétben?
Megvoltak azok a tipikus gyerekkori félelmeim, amik mindenkinek. Tartottam a sötéttől, a furcsa zajoktól, de attól soha, amikor egyedül voltam. Ilyenkor szépen beleástam magamat valamibe, kutattam, rengeteget olvastam, kézzel írtam, mindenféle terveket szövögettem.
Felnőttként is szeretsz egyedül lenni?
Én jól elvagyok magammal. Nem igénylem minden esetben a társaságot, hogy zaj és zsizsgés legyen körülöttem.
Amikor az ember felnő, a gyerekkori félelmek helyett más dolgok miatt aggódunk, például, hogy elveszítjük a szerelmünket, a családtagjainkat…
Természetes, hogy ha az ember szeret valakit, akkor aggódik érte. Ez hozzátartozik az életéhez. Én is féltem Gábort, ha repül, ha csak elindul otthonról, hogy jól van-e, hiszen nagyon szeretem, de ugyanígy vagyok a családom többi tagjával is, vagy a közeli barátaimmal. Ezek persze nem irreális aggodalmak, nem gyűrögetem a zsebkendőt, ha nem hív fel a párom egy óra múlva.
