Az Apa színésznője megcsalta a párját

Az Apa Büsráját alakító Özge Yagiz egy újonnan indult romantikus sorozatban, a Safirban kapott főszerepet Törökországban. A széria jól startolt, a nézők nagyon megkedvelték a karaktereket, azonban a hírek mégsem erről szólnak, hanem arról, hogy Özge Yagiz összemelegedett az egyik kollégájával, pedig kapcsolatban él(t)…

A szemtanúk szerint Özge Yagiz és Burak Berkay Akgül a Safir forgatásán kerültek közel egymáshoz. Csakhogy egyikük sem volt szabad. Persze tagadják, hogy bármi lenne köztük, de már többször látták a két színészt kettesben. Ez önmagában még nem is lenne gond, hiszen munkatársak, ám legutóbb Kappadókiában kézenfogva sétálgattak, amiről többen is úgy számoltak be, egyértelmű, hogy fülig szerelmesek egymásba.

Hirdetés

Régóta válságban volt a kapcsolata

Özge és az exe, Gökberk Demirci szintén egy sorozat, a Yemin (Az ígéret) fogatásán találkoztak még 2019-ben, és azóta alkottak egy párt. Azonban ez a románc nem volt az igazi egyikük számára sem, hiszen többször a szakítás szélére sodródtak. A hullámvölgyek ellenére tavaly úgy döntöttek, adnak még egy esélyt a szerelmüknek, sőt Özgét még el is jegyezte Gökberk, s már az esküvőjüket tervezték. Azonban az menyegző híre helyett Az Apa Büsrája egyszer csak letörölte az összes közös képét Gökberkkel az Instagram oldaláról, ezzel tudatva mindenkivel, hogy kapcsolatuk véget ért.

Erre azonban már csak azt követően került sor, hogy felröppentek a hírek a szép színésznő, s Burak Berkay hirtelen kibontakozott szerelméről. Ráadásul a férfi szintén ekkor vetett véget a korábbi kapcsolatának, így hiába tagadják, hogy ők ketten együtt lennének, ezt már mindenki így könyveli el, az exeik is. Özge volt párja inkább a hallgatás mellett döntött, nem így tett viszont a Burak Berkay korábbi kedves, a szintén színész Hira Koyuncuoglu (Bade az Isztambuli menyasszonyban, s Nehir a Sorsok útvesztőjében.) Ő nem fogta vissza magát, amikor az újságírók elkapták az utcán: „Nagyon mérges és szomorú vagyok, egy ilyen árulást nehéz feldolgozni, nem is akarok többet erről beszélni.”

Özge védekezik

Hirdetés

Özge és Burak Berkay tagadják, hogy romantikus viszonyba kezdtek volna

Özge Yagiz az Instagram oldalán tett közzé egy üzenetet, amelyben tagadja a róla és Burak Berkayról szóló híreket. „Szomorú vagyok, hogy alaptalan pletykák miatt kell megírnom ezt a bejegyzésemet. Nincs most senki az életemben. A munka leköti minden időmet, sokat dolgozunk. A kapcsolatom közben véget ért, de ez közös megegyezéssel történt, mindketten tudtuk, hogy ez a helyes döntés. Kérek mindenkit, hogy tiszteljék a magánéletemet, és ne terjesszenek valótlan dolgokat, amivel több embernek is fájdalmat okozhatnak.”

Shopping Cart
Scroll to Top