Anyai örökség, heti előzetes, kedd

Figyelem: Az alábbi sorozatelőzetesek saját írások, szerzői jogi védelem alatt állnak. Ezek másolása, akár részletekben való átvétele is jogellenes cselekmény!

A KEDDI RÉSZ TARTALMA (SZEPT. 1)

Filiz kijelenti, semmi köze sem Adnanhoz, sem Irkmahoz, így a válásukhoz sem. A férfi könyörögve kéri, hogy bocsásson meg végre a lányának. Az asszony rábólint. Megteszi, ha eltűnnek végre az életéből. Ekkor ér haza Karsu a gyerekekkel. Igyekszik higgadt maradni és arra kéri Adnant, menjen el, majd rácsapja az ajtót. Filiz elmeséli Karsunak, hogy mit kért tőle a volt férje, ám nem képes többet a történtekről beszélni. Adnan telefonon bevallja a feleségének, hogy mit tett. Arra kéri, felejtse el, hogy el akar válni tőle. Szerinte mindaz, amit tettek, megbocsáthatatlan. Irmak kiakad, hogy mindent tönkretett. Karsu beolvas Irmaknak, megkéri, hogy menjen végre el, a gyerekek is folyton kérdezősködnek felőle, de hogyan mondhatná el nekik az igazat? Karsu megkéri az anyját, hogy ne beszéljenek a történtekről a gyerekeknek.

Reha hatalmas mosollyal az arcán beállít Karsuékhoz. Odaadja a gyerekeknek az ajándékokat, amiket Laléval vett, majd átviszi Tilsiméket a lakásába, hogy ott játsszanak. Filiz azt mondja Irmaknak, hogy megbocsát neki, úgyis ezt akarta, csak most már menjen el. Eközben Ozan nevében Atilláék üzenetet írnak Karsunak. Atilla testvérét megverik az utcán, kórházba kerül, ám nem tudja kifizetni a kezelés költségeit. Nem tehet mást, felhívja Filizt, hiszen az asszony még nem fizette ki a fellépése díját. Elmondja, mi történt vele, és hogy sürgősen kellene neki a pénz. Irmak felajánlja, hogy elintéz mindent. Karsu is vele tart a klinikára.

Hande elárulja Tilsimnek, miért haragszanak annyira az anyukájáék Irmakra. A kislány nem akarja elhinni, ám a nő bizonygatja, hogy ez az igazság, csak titkolják előtte. Reha egyre jobban megtalálja a közös hangot Denizzel. Ekrem átmegy hozzájuk, megpróbálja beszervezni Rehát a lakópark focicsapatába. A férfi nemet mond, ám a kisfia unszolására beleegyezik. Deniz apának szólítja és meg is öleli őt. Karsuék hazaviszik Mertet, ám a férfi cuccai az utcán vannak. A főbérlő kitette a szűrét, mert nem fizetett időben. Karsuék elhatározzák, segítenek neki. Felhívják Ipeket, hogy aludhatna-e náluk. A lány azonnal igent mond. Türkan azonban nem rajong az ötletért, hogy egy idegen férfit beengedjenek az otthonukba. Míg Deniz majdnem megríkatja a nagymamáját azzal, hogy azt mondja neki, mennyire szereti, Tilsim teljesen kiakasztja Filizt. Elárulja ugyanis neki, hogy megtudta Handétól, miért nincsenek jóban Irmakkal. Filiz nagyon mérges lesz. Közli a kislánnyal, hogy a szülei Hande miatt váltak el. Azt is hozzáteszi, hogy Tilsimnek semmi köze ezekhez a dolgokhoz. Filiz reggel elmondja Karsunak, hogy mi történt. Karsu dühében átrohan Handéhoz. Amikor a nő ajtót nyit, a hajánál fogva rángatja ki a lakásból. Üvöltözik vele. Rehának nagyon tetszik a műsor, azt hiszi, Karsu még mindig szereti őt.

Nagy Bence Adrián avatar

Shopping Cart
Scroll to Top