A Pokoli rokonok Szabija régen szeretett csajozni

Nagy Botond azt mondja, ahhoz, hogy megtudja, mire is vágyik igazán, ki kellett élnie magát, s meg kellett tapasztalnia dolgokat.

Amikor Botondot elhívták a Pokoli rokonok egyik castingjára, a fiú az esélytelenek nyugalmával ment el rá, mert úgy tudta, hogy Aczél Szabi karaktere már foglalt. „Bevallom, azt éreztem, hogy a nullás úszópályán vagyok…” – nevetett fel a jóképű színész, aki végül olyan sikeresen vette az akadályokat, hogy övé lett a szerep. „Nagyon boldog voltam. Bebizonyosodott, hogy 24 óra leforgása alatt mennyire át tud fordulni a világ.”

Hirdetés

Bár a négy és fél hónapig tartó forgatás nem bizonyult éppen egy sétagaloppnak, Botond minden percét élvezte, és bízik abban, hogy nem ez volt az utolsó ilyen jellegű munkája. „Fantasztikus a Pokoli rokonok csapata! Emlékszem, mielőtt megkezdtük volna a munkát, összeültünk egy karakterchekingre. Hámori Barbara showrunner és a rendező is részt vett ezen, és megpróbáltuk közösen összerakni, milyen is lehet Szabi figurája. Elmondtam, hogy én mit gondolok róla, Barbaráék pedig azt, ők hogyan látják az Aczél fiút. Igyekeztük megtalálni a közös nevezőt. Nagyon jól esett, hogy segítettek ebben, és hogy a forgatás során is fogták a kezemet” – magyarázta lelkesen Botond, majd hozzátette, a sminkesek előtt is le a kalappal, mert végig ott voltak mellettük, a nagy hőségben folyamatosan törölgették, legyezték a színészeket, s mindent megtettek, amit csak lehetett azért, hogy a munka gördülékenyen menjen. „Itt tényleg mindenki profi munkát végzett. Rengeteget tanultam, így kiscsikóként a sorozatbeli családomtól is. Olyan energiákat kaptam tőlük, amik nagyon kellettek. Azt éreztem, hogy Magyar Attiláék egyre csak húznak felfelé magukkal, ezáltal egyre jobb és jobb tudtam lenni.”

Alig hitte el, hogy megkapta Szabi szerepét.

Kiélte magát

A Pokoli rokonok Szabija nem veti meg a csinos nőket, s Botond elárulta, hogy ő is kiélte magát. „Nagyon szerettem csajozni. Valahogy azt gondoltam, először meg kell tapasztalnom mindent, hogy el tudjam dönteni, mire is vágyom igazán. Sok mindent kipróbáltam – elég vegyesek a tapasztalatok –, s talán több lánnyal voltam együtt, mint az átlag. Hol kapcsolatban éltem, hol nem. Úgy vélem, az évek során megvilágosodtam, és rájöttem, hogy ez nem ér annyit, sokkal jobb, ha az ember mellett van egy igazi társ” – véli Botond, aki azt is elárulta nekünk, hogy van-e zsánere: „Korábban a szőke, kék szemű lányok jöttek be leginkább, ám ez valahogy átfordult, és most már inkább a barna haj és barna szem az, ami számomra vonzóbb.”

Shopping Cart
Scroll to Top