A három nővér minden szereplője elolvasta a regényt

Iclal Aydin A három nővér címmel megjelent kötete már azt megelőzően óriási népszerűségre tett szert Törökországban, hogy sorozatot forgattak volna belőle.

Ahogy több alkalommal is írtuk már, a TV2-n a finélájához közelítő sorozat alapját egy, Törökországban pár évvel korábban megjelent, a szériával azonos című regény adta, amelyet az az Iclal Aydin vetett pappírra, aki a három lánytestvér anyukáját, Nesrint keltette életre az első két évadban.

Hirdetés

A hazájába nem csak színésznőként, hanem íróként is népszerű Iclalnak a mai napig A három nővér a legfelkapottabb regénye. Több, mint félmillió példányt adtak el belőle csak Törökországan. És ennek jó része már azt megelőzően elfogyott, hogy forogni kezdtek volna a kamerák. Innen nézve nem csoda, hogy több tévétársaság is versengett azért, hogy ők készíthessék el a történet sorozatváltozatát.

A lányok az „anyukájukkal” az egyik első forgatási napon

Aztán amikor elkezdődött a casting a színészek java része eleve úgy ment el a meghallgatásokra, hogy korábban már olvasta a regényt. Egyeseknek szerepálmuk is volt, például a Dönüst játszó Almila Ada elmondta nekünk, ő nem tudta volna magát valamelyik másik nővér bőrébe bújva elképzelni, számára egyértelmű volt, hogy csak Dönüsként vesz részt a projektben.

A lányok mindegyike megjegyezte, hogy a regénynek is rajongói voltak, s persze alig várták, hogy a történet megálmodójával, az anyukájukat játszó Iclal Aydinnal dolgozhassanak. „Iclal rengeteget segített nekünk. Nyilván az volt az alap, hogy mindegyikünk elolvasta a regényét, de ő még ezen túlmenően is sok hasznos tanáccsal látott el minket. Így még inkább hiteleseben tudtuk eljátszani az általa elképzelt karaktereket. Bármilyen kérdésünk volt a szerepünk megformálásával kapcsolatosan, Iclal egyből tudta rá a választ – beszélt arról a Deryát megszemélyesítő Melsia Berberoglu, hogy mennyire támaszkodhattak mindannyian a Nesrint életre keltő Iclalra.

Berker volt talán az utolsó, aki a kezébe vette a regényt

A színészgárdából gyedül talán a Somert játszó Berker Güven volt az, aki csak az első éved végeztével vette a kezébe a könyvet. Ő azt mondta nekünk, mivel előre tudta, hogy az ő karakter egy kicsit más lesz a sorozatban, mint a regényben, kifejezetten kerülte, hogy az eredeti változat befolyásolja a színészi játékát. „De persze én is kíváncsi voltam a könyvre, már csak amiatt is, mert rajtam kívül szerintem tényleg mindenki elolvasta. Úgy értem, nem csak mi színészek, hanem a stábtagok is. És persze mindenki áradozott róla. Nem hagyhattam ki én sem” – árulta el Berker.

Hirdetés

Icalal regénye a kiadónk jóvoltából pár hónapja már magyarul is kapható. A legnagyobb kedvezménnyel a webshopunkban tudják megvásárolni, itt: https://telenovella.hu/termek/iclal-aydin-a-harom-nover/

Shopping Cart
Scroll to Top