Törökországban szűk egy hónap múlva, június 8-án, szombaton ér véget a nálunk is nagysikerű Testvérek negyedik évada. Nagy kérdés, lesz-e még folytatás…
Pár hónappal ezelőtt szinte biztosra lehetett venni, hogy ez a sorozat utolsó szezonja. Amikor tavaly szeptemberben Isztambulban jártunk, a Testvérek háza táján mindenki azt mondta nekünk, nem valószínű, hogy ezen kívül belefognak még egy etapba. A színészek is azt tervezgették már, mihez kezdenek majd, ha idén tavasz végén/nyár elején végleg leállnak a kamerák.
Év közben az is nehezítette a produkció helyzetét, hogy egymás után váltak ki a meghatározó szereplők a sorozatból. Mindjárt az évad kezdetén távozott a Dorukot életre keltő Onur Seyit Yaran, s őt még sokan mások is követték. Így például Ahu Yagtu (Suzan), Fadik Sevin Atasoy (Sengül) és Su Burcu Yazgi Coskun (Asiye), de ezzel még távolról sem soroltunk fel mindenkit.
Nagyon úgy nézett hát ki, a negyedik évad vége biztosan elhozza az egész történet befejezését is. Csakhogy történt valami szinte megmagyarázhatatlan. A távozó szereplők ellenére nem, vagy csak átmenetileg csökkent a közönség érdeklődése a sorozat iránt. Pedig a török rajongók is többször a nemtetszésüknek adtak hangot. Kifejtették, túlzás már, hogy ennyi rossz dolog történik, s ilyen sokan meghalnak a karakterek közül. De többségükben mégis maradtak, és nézték tovább a Testvéreket.
Valószínűleg az is számított, hogy az új szereplőket (mert belőlük is volt bőven) ügyesen beillesztették az egyes cselekményszálakba az írók, de a lényeg a lényeg: amikor most márciusban ismét kilátogattunk a széria munkálatainak a helyszínére, már nem volt olyan egyértelmű, hogy nem lesz ötödik évad.
Az is azt mutatja, hogy a török ATV és a gyártó cég elégedettek a sorozattal, hogy júniusig elhúzzák az évadzárót. Ha ugyanis egy széria már nem teljesít túl jól, akkor inkább egy kicsit korábban, már májusban zárják az etapot.
Vagyis igenis elképzelhető, hogy a Testvérek belép majd azon kevés török sorozat közé, amelyek ötévadosak. Hivatalos bejelentés még nincs, a török rajongók is nagyon várják már, hogy kiderüljön, jövőre is izgulhatnak-e még a kedvenceikért.
Nálunk, a TV2-n a jelenleg futó negyedik évad ez év októberéig tart majd.