
Veda Yurtsever mindenképpen el akarta játszani Rüchan asszonyt.
Miután elolvastam a barátnőm regényét, a számomra egyértelmű volt, hogy nagyon szeretnék Rüchan bőrébe bújni, ha egyszer sorozat készül belőle – jelentett ki Veda. Törökországban mindenki tudja, hogy ő és A három nővér regény írónője, a széria Nesrinje mennyire jó barátnők. Akkor, amikor megjelent Iclal A három nővér című könyve azonban még csak 2018 volt, s amikor Veda elolvasta még nem lehetett tudni, mekkora siker lesz. Tervezgetni fogják-e producerek, hogy tévés adaptáció készüljön belőle.
Aztán a regény villámgyorsan a török olvasók egyik legnagyobb kedvencévé vált. A rendezők és producerek pedig tülekedni kezdtek Iclalnál. Azon versenyeztek, melyik gyártó cégnek, és melyik tévécsatornának adja oda a filmre vitel jogát. Az írónő még a szereplék kiválasztásába is beleszólhatott. Nem is volt hát kérdéses, kié lesz Rüchan szerepe. Bár, mint Iclal elmesélte, a producereket egy kicsit sem kellett győzködni. Ők maguk is tökéletesnek találták Vedát erre a szerepre.

Mint az előző, A három nővérről szóló írásunkban említettük, a széria harmadik évadától kezdődően, ilyen-olyan okokból a sorozatban látott cselekmények kezdenek eltérni a regényben található történésektől. Ez Iclalnak, aki ugye Nesrint játszotta a sorozatban nem nagyin tetszett. És erről a barátnőjének, a Rüchant alakító Veda Yurtsevernek is megvan a véleménye:
„Nekem a barátnőm által papírra vetett a történet a kedvencem, azt szeretem jobban, az az igazi, A három nővér eredetije. De őszintén szólva sorozat is tartogatott érdekességeket. Mivel a vége felé már eléggé eltért a könyvtől, hiába olvastam a regényt korábban, nem tudtam, mi is vár rám, pontosabban a karakteremre, Rüchanra. Ez pedig plusz izgalmakat csempészett be számomra a forgatásokba. Például álmomban sem hittem volna, hogy egyszer csak azt olvasom a forgatókönyvben, én vagyok Kartal édesanyja. Ez a regényben nagyon másképpen van”

Akik kíváncsiak arra, A három nővér más szereplői, mit és miért változtatnának meg a sorozaton, itt találják az erről szóló cikkünket: https://telenovella.hu/a-szereplok-megvaltoztatnak-a-tv2-n-lathato-a-harom-nover-veget/
Ha pedig a történet eredetijére az Iclal Aydin által írt A három nővér regényre kíváncsiak, azt itt a webshopunkban most nem csak kedvezményesen, de ingyenes házhoz szállítással tudják megrendelni: https://telenovella.hu/termek/iclal-aydin-a-harom-nover/