
A Kanal D gondolt egy merészet, s elindított egy nyári szériát, ami úgy tűnik, sikeres is lesz. (23. heti török nézettség)
Bizony ez tényleg merész vállalkozás a csatorna részéről, mert az utóbbi években lényegében eltűntek a képernyőkről a korábban még népszerű nyári sorozatok. Az a kevés, ami esetleg mégis elindult, pedig nagyon gyenge nézettséget szállított. A Kanal D vadonatúj története, a Daha 17 azonban elég ígéretesnek tűnik. A szériából az első részt nem is múlt héten, hanem egy héttel korábban, egészen pontosan május 31-én, vasárnap tűzték műsorra. Arról a hétről azonban nem jelentettünk meg nézettségi adatokat, mert a többnapos ünnep miatt Törökországban alig néhány sorozatot vetítettek.
A Kanal D ezt a csendes időszakot használta ki arra, hogy elinduljanak a Daha 17-tel. Az első epizód ugyan még nem teljesített jól (3.19 millió néző), a múlt hét vasárnapi folytatás azonban már igen. (5.74 millió néző) A sorozat kis túlzással egy hét alatt megduplázta a közönségarányát. Ez pedig igen ritka. Úgy néz ki a Kanal D végre talált egy olyan történetet, ami nyáron a képernyő elé ülteti majd az embereket. A nyár persze már most is érezteti a hatását. A nézettségek csökkenek (az emberel egyre inkább a szabadban töltik az estéiket is.) A listavezetők, a nálunk is látható Távoli város (Uzak Sehir) és a Tasacak bu Deniz is „csak” 11 milliós nézettséget produkáltak. Az előbb említett Daha 17 pedig a 6 millióhoz közelítő közönségarányával a lista 4. helyét szerezte meg. Már itt is jelezzük, hogy a 17 éves árva fiúról szóló sorozatról hamarosan külön cikkel jelentkezünk.
Egyebekben az a helyzet, hogy pillanatokon belül elköszön a nézőitől az összes széria. (Kivéve a Daha 17-et.) A Távoli városnak is ez volt az évadból az utolsó epizódja, de például a Kegyetlen szerelem (Kizilcik Serbeti) már az ezt megelőző héten elköszönt a nézőitől. De csak ideiglenesen. A már a negyedik évadát letudó sorozat körül hiába volt az elmúlt félévben több botrány, s hiába távozott ez idő alatt több főszereplő is, a közönség érdeklődése töretlen iránta. Ezért ősszel érkezik belőle az 5. évad.

Alább a részletes nézettségi lista:
- Tasacak bu Deniz (TRT1) – 11.64 millió néző
- Távoli város (Kanal D) – 11.26 millió néző
- Sevdigim Sensin (Star TV) – 7.29 millió néző
- Daha 17 (Kanal D) – 5.74 millió néző
- Esref Rüya (Kanal D) – 5.27 millió néző
- Güller ve Günahlar (Kanal D) – 5.23 millió néző
- A.B.I. – 5.22 millió néző
- Teskilat (TRT1) – 4.92 millió néző
- Gönül Dagi (TRT1) – 4.55 millió néző 3.94
- Halef (NOW) – 4.54 millió néző
- Arka Sokaklar (Kanal D) – 3.99 millió néző
- Mehmet: Fetihler Sultan (TRT1) – 3.76 millió néző
- Cennetin Cocuklari (TRT1) – 2.34 millió néző
- Kurulus Orhan (ATV) – 2.75 millió néző



